Keresés

Pigniczki Fanni a 16. helyen végezve kvótát szerzett

Publikálva: 2018.06.06 Frissítve: 2018.06.05 Ritmikus gimnasztika

A ritmikus gimnasztika Európa-bajnokságon kiválóan szerepelt az MTK Budapest sportolója.

A spanyolországi Guadalajarában megrendezett verseny fontossága számunkra abban rejlett, hogy egyéni összetettben szerez-e Pigniczki Fanni kvótát a 2019-es, minszki Európai Játékokra. Szerzett, mégpedig kimondottan jó teljesítménnyel és magas pontszámokkal – már az első csoport után eldőlt, hogy legalább másik négy ország versenyzőit megelőzi, ezzel pedig biztossá vált, hogy Magyarország jövőre indíthat versenyzőt  az Európai Játékokon.

A kvóta nem névre szól. A B-csoportot a 6. helyen záró Fanni végül a 16. helyen végett, ami 1999 óta a legjobb magyar helyezés az összetett egyéni Eb-ken!

– Nagyon elfáradtunk, de közben meg nagyon örülünk, hogy összejött. Azt gondolom, hogy ez közös sikere a versenyzőknek és az edzői gárdának, ugyanis tavaly kezdődött a kvalifikáció a hazai Európa-bajnokságon, ahol Kis Alexandra jóvoltából bejutottunk erre az Eb-re, és amit Szandi tavaly elkezdett, azt Fanni idén  befejezte. Nagyon ideges volt, telt ház előtt lépett szőnyegre, de nála sokkal rutinosabb versenyzők is hasonlóan viselkedtek, tehát emiatt semmilyen negatív kritikát nem érdemel. Lehetett látni a versenyzőkön, hogy ez nem egy sima Európa-bajnokság, hanem mindenki tudta, hogy négy gyakorlatot kell csinálni, összetettet hirdetnek, és emellett még kvalifikáció is az Európai Játékokra.

Volt pillanat, amikor azt gondoltam, hogy esélytelen, de végül a szerencse mellénk szegődött. Úgy vélem, hogy ez nem egy versenynek a pillanatnyi állapota, hanem egy hosszú folyamat munkájának az eredménye, amit itt most elértünk. Az Európai Játékokon 12 ország vehet részt, és mivel minden országból csak egy versenyző szerepelhet, így Fanninak a 16. helyével sikerült bejutnia a 12 legjobb ország közé. Ez a kvóta nem névre szól, Magyarországnak szerezte Fanni a kvótát, és jövőre az aktuális legjobb fog utazni az Európai Játékokra – értékelt a Magyar Tornaszövetségnek Deutsch-Lazsányi Erika, az MRGSZ technikai bizottságának elnöke és a csapat vezetőedzője.

Felnőtt egyéni összetett. Európa-bajnok: Arina Averina (Oroszország) 79.250, 2. Dina Averina (Oroszország) 77.750, 3. Kacjarina Halkina (Fehéroroszország) 77.625, 4. Linoj Asram (Izrael) 75.025, 5. Katrin Taszeva (Bulgária) 73.575, 6. Szalome Pazsava (Grúzia) 70.350, …16. Pigniczki Fanni (Magyarország) 64.225


Együttes kéziszercsapat, szerenkénti döntők. 5 karika. Európa-bajnok: Olaszország 22.350, 2. Ukrajna 22.100, 3. Oroszország 21.600, 4. Bulgária 21.250, 5. Fehéroroszország 20.400, 6. Spanyolország 18.750.
3 labda, 2 kötél. Európa-bajnok: Bulgária 22.825, 2. Olaszország 22.350, 3. Azerbajdzsán 20.350, 4. Fehéroroszország 19.800, 5. Ukrajna 18.950, 6. Spanyolország 18.800.

Forrás: nemzetisport.hu

MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!