Kézilabda
Kobela Tamara

Bridzs: kék-fehér győzelmek a remek hangulatú versenyen (GALÉRIA)

Publikálva: 2024.04.24 Frissítve: 2024.04.23 Bridzs

Pénteken MTK klubnap, vasárnap pedig páros verseny rendezői voltunk.

Az elmúlt hétvége eseménydús volt bridzsezőink számára, hiszen két nap is csak a sportágról szólt. Április 19-én az MTK klubnapra került sor, melyen U21-es reménységeink szerepeltek a legjobban, Selmeci Dávid és Zábrádi Zsófia győzött. Vasárnap pedig hetedik alkalommal került megrendezésre az MTK Budapest egész napos RealTime páros verseny.

Az első forduló után nagy volt a kék-fehér fölény a mezőnyben, a második huszonhatos leosztás után pedig órisit hajrázott versenyzőnk, Dienes Ödön és partnere Varga István, akik az első helyre értek oda. Dienes nemrég ünnepelte 80. születésnapját, ereje és tudása példamutató a következő nemzedék számára. Az amatőr kategóriában klubunk játékosa, Szabó Georgina vehette át a győztesnek járó kupát és az ajándékokat. Georgina még csak 14 éves, édesapjával a sokszoros magyar válogatott Szabó Csabával alkottak egy párt. A remek hangulatú versenyen a második helyezett hajszál híján maradt le a győzelemről. Vass Kata férjével, a magyar válogatott Gál Péterrel az oldalán végig fej-fej mellett küzdött a végső győzelemért.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!