Karate
Hárspataki Gábor
A pesterzsébeti létesítmény felújítása megkezdődött. Korszerűsítésre került a fűtés, az öltözők, zuhanyzók. Kialakították a mozgássérülteknek az öltözőt, illetve az edzői iroda. A következő ütemben folytatódik a felújítás, melyben a konditerem és a közlekedők újulnak meg.
A Gubacsi híd lábánál található létesítmény felújítása a közelmúltban fejeződött be.
A népszigeti létesítmény részleges felújítása a közelmúltban fejeződött be. felújításra kerültek az emeleti öltözők és zuhanyzók. Kicserélték a kazánt, így megújult a fűtésrendszer. A telep 2021-ben új stéget kapott.
Az 1913-ban alapított BSE hozományai a Városmajori létesítmények, melyek felújítására is sor került.
Csupán a hatvanas évek elején készítettek bitumenes kosárlabdapályát az MTK sportolói számára.
1149 Budapest, Rákospatak utca 13-27.
Magyarországon a tenisz az 1880-as években jelent meg, kezdetben kizárólag az arisztokrata körök sportjaként. Az első magyar bajnokságot 1894-ben rendezték, melyet a 8 induló közül az egyedüli nő rögtön meg is nyert. 1907-ben alakult meg a Magyar Tenisz Szövetség, és rá egy évre, 1908-ban épült fel a Kelenföldi Labdázó Társaság tenisztelepe.
Török Gyula Ökölvívóterem
Budapest XIX. kerületében - az olimpiai bajnok Török Gyula szűkebb hazájában - újította fel az MTK Budapest a rossz állapotban lévő termet
2016-ban modern, multifunkcionális létesítmény készült a Hungária körúton. Neve: Új Hidegkuti Nándor Stadion. Érdemes megőrizni a régi létesítmény történetét, mely 102 évig volt otthona a klubnak.