Az MTK Budapest válogatott tornásza, Schermann Bianka a rendhagyó helyzetben is bízik abban, hogy ha kell, rövid időn belül fel tud készülni a fontos versenyekre.
Klubunk kétszeres olimpikon tornásza, Böczögő Dorina egy hónappal ezelőtti vállműtétjét követően gerendán már elemeket gyakorol.
Klubunk válogatott tornásza, Schermann Bianka szinte minden szeren új elemmel készül a decemberi Európa-bajnokságra, ahol döntőt vár el magától.
Az MTK Budapest kétszeres olimpikon tornásza, Böczögő Dorina kisebb vállműtét után folytatja a felkészülését.
Az MTK Budapest tornaszakosztályának 15 éves versenyzője, Klein Eszter rendszerint nagy fába vágja a fejszéjét – aztán hasadni kezd a fa.
Klubunk tornásza, Sági Inez a sport mellett a tanulást is kiemelten fontosnak tartja, és igyekszik mindkét fronton megállni a helyét – még akkor is, ha mostanában igen gyakran változnak a körülmények.
Klubunk tornászlánya, Medved Regina a hosszú és gyötrelmekkel teli kihagyása után már újra nagy elánnal edz, és készül a minél sikeresebb visszatérésre.
Októberben versenyezhetnek először tornászaink.
Klubunk olimpikon tornásza, Böczögő Dorina picit pihen, aztán beleveti magát a munkába, hiszen már nincsenek is olyan messze a versenyek.
Klubunk válogatott tornásza, Schermann Bianka tíznapos pihenőre vonul, de ez nem jelenti azt, hogy félretenné az elemeket, és ne mutatna be néhányat az utcán, ha éppen úgy tartja kedve.
« Előző oldal | 23456789101112 | Következő oldal » |
---|