Atlétika
Jankovics Dániel
Az MTK Budapest kétszeres olimpikon tornásza, Böczögő Dorina kisebb vállműtét után folytatja a felkészülését.
Korláton és talajon is új elemekkel, továbbá átalakított gerendagyakorlattal készül az őszi versenyekre klubunk kétszeres olimpikon tornásza, Böczögő Dorina, aki túl van egy kisebb vállműtéten is.
A válogatott versenyző elmondása szerint már igencsak időszerű volt a beavatkozás, hiszen csaknem egy éve érez kisebb-nagyobb fájdalmat a testrészében. Az operáció annyira sikeresnek bizonyult, hogy az azt követő harmadik napon megkezdte a rehabilitációt, amellyel azóta is szépen halad, fokozatosan edz, és készül a visszatérésre.
A sportolónő a pandémia miatti versenyszünetben sem állt le, mindennap edzett, ennek köszönhetően két hét alatt minden elem és gyakorlat teljesen visszajött. Dorina már nagyon várja, hogy teljes erőbedobással készüljön, hiszen a hosszú szünet után szeretné téthelyzetben is megmutatni magát.
– Őszintén szólva már nagyon várom, hogy teljes intenzitással edzhessek, na, meg persze a versenyek miatt is izgatott vagyok. Azt vettem észre, nemcsak magamon, hanem a társaimon is, hogy mindenki nagyon ki van éhezve a sikerre, a tornára, és arra, hogy újra megmutassuk és megmérettessük magunkat. Bízom abban, hogy az őszi versenyeket már biztonsággal meg lehet tartani.