Atlétika
Jankovics Dániel
Az MTK Budapest tornaszakosztályának 15 éves versenyzője, Klein Eszter rendszerint nagy fába vágja a fejszéjét – aztán hasadni kezd a fa.
Hogy nem csak az eredményekkel, hanem a szorgalommal és az elhivatottsággal is ki lehet tűnni az MTK Budapest tornaszakosztályából, arra a 15 éves Klein Eszter a legjobb példa. Ő ugyanis egészen későn, 12 évesen kezdett tornázni, és éppen ezért máig megkettőzött erővel gyakorol.
Persze, nem csak egyet gondolva lépett be a csarnokba. Korábban két olyan sportágat is űzött, amelyek nagyon távol azért nem állnak a szertornától. Ilyen a lovastorna, amelyben a „ló a szer”, és így azon kell bemutatni a különböző elemeket. Ebben a szakágban korosztályos országos bajnoki címig jutott. Na, és ott van a fitnesz is, amelyben két fit kid Európa-bajnoki győzelem áll a neve mellett.
– Azért váltottam, mert úgy éreztem, új kihívásokra van szükségem, és a tornában idővel minden korábbinál jobban kiteljesedhetek. Természetesen tudom, hogy nagyon későn kezdtem, ezért sokat kell készülnöm és gyorsan haladnom. Ezzel viszont semmi probléma nincs, hiszen szeretem, amit csinálok. A járvány miatt otthon töltött napokban is teljes erőbedobással edzettem, ahogyan most is. Ha lehetne, talán haza sem mennék a teremből. Tetemes hátrányban vagyok azokkal szemben, akik egészen kicsi koruk óta, az alapoktól kezdve tornáznak, de ez is csak motivál. Nap mint nap igyekszem valami újat tanulni, mert be akarom hozni a lemaradást.
Eszter, ha eléri a célját, akkor újat tűz ki maga elé. Ha nagyobb versenyre gondol, a következő Maccabi Játékokon mutatná meg magát, ha a hétköznapokra, akkor az Egyesült Államok felé kacsintgat.
– Később szeretnék bejutni az egyik amerikai egyetemre, és ott tornázni. Nagyon vonz a lehetőség. Mióta tornázom, azóta nyaranta Amerikában veszek részt nemzetközi edzőtáborban. Most a járvány miatt nem tudtam menni, de eddig is nagyon sok élményt és barátot szereztem ott (a fotón Gabby Douglas háromszoros olimpiai bajnoknővel – szerk.). Tizedikes leszek, és azt terveztük, a következő teljes évet kint töltöm egy ismerős családnál, amelynek tagjai az edzői feladatokat is ellátták volna. Még minden bizonytalan, de kicsit bánni fogom, ha nem valósul meg a csereprogram, hiszen nagyszerű lehetőségnek vélem az új nyelv, a kultúra és az emberek megismerésével együtt.
A munkában ellenmondást nem tűrő Eszter otthon sem tud elszakadni a tornától. Csak, hogy önmagát is szórakoztassa, megesik, hogy kézen járva, törülközőjét lábára akasztva közlekedik a fürdőszoba és a szobája között, a versenyeken pedig bevált taktikája van arra, hogy ne térjen haza érem nélkül.
– Minden versenyre viszek magammal korábbi, másikon megszerzett érmet. Akár fitneszversenyről is. De nem azért, hogy ne menjek haza érem nélkül – szögezi le mosolyogva. – Egyszerűen csak önbizalmat és erőt ad. Felidézi bennem, már volt, hogy el tudtam érni, amit akarok, és azt mondatja velem, újra képes vagyok rá.