Karate
Hárspataki Gábor
A szolnoki megméretés csütörtöki napján is parádésan szerepeltünk.
Legjobb kajakozóink és klasszis kenusunk, Korisánszky Dávid is Spanyolországban készül a szezonra.
Kajak-kenu szakosztályunk végig kiemelkedően teljesített a serdülő, ifjúsági és U23-as országos bajnokságon.
Szombaton is sikerült minden korosztályban éremmel zárnunk.
Pompásan kezdték kajakozóink és kenusaink a korosztályos országos bajnokságot.
A felnőttek mellett a kölyök korosztály is gyarapította érmeink számát.
Csütörtöktől vasárnapig Szegeden rendezik meg a kajakozók és kenusok felnőtt, gyermek, illetve kölyök országos bajnokságát, melynek első napján remekül szerepeltek felnőtt sportolóink.
Kajakozóink nagyszerű teljesítményt nyújtottak az auronzói U23-as és ifjúsági világbajnokságon, hiszen két arany-, egy ezüst- és egy bronzéremmel tértünk haza Olaszországból. Szakosztályunk vezetője, Velenszki Tamás – aki felkészítő edzőként is ott volt a válogatott mellett – nem véletlenül volt elégedett az MTK Budapest sportolóinak teljesítményével.
Idén is folytatná a kiváló szereplést a kajak-kenu hazai utánpótlása, a versenyzők ennek megfelelően az utóbbi hónapokban sem pihentek; a felkészüléssel kapcsolatban az utánpótlássport.hu készített cikket.
Kajakozóink és kenusaink edzőtáborokban végzik a felkészülést a hamarosan rajtoló idényre.
123456 | Következő oldal » |
---|