Atlétika
Nagy Marcell
A szolnoki megméretés csütörtöki napján is parádésan szerepeltünk.
Csütörtökön került sor a szolnoki I. felnőtt kajak-kenu, U23-as kenu válogató ls ifi tájékoztató verseny zárónapjára. A K1 férfi felnőtt 1000 méter döntőjében Béke Kornél remek versenyzéssel ezüstérmes lett, míg Panyik Zsombor a hatodik helyen zárt.
Ugyanebben a számban az ifik között taroltunk, hiszen Mircse Iván arany-, Gazdag Marcell ezüstérmet szerzett a verseny legnépesebb mezőnyét felvonultató számban. Az ifi lányoknál sem maradtunk érem nélkül, hiszen Hofer Bianka a dobogó harmadik fokára állhatott. Bianka később K2 500 méteren a Győr sportolójával, Moór Mirtillel újabb bronzérmet szerzett.
A K1 férfi U23-as döntőben Tamási Zsombor a negyedik, Panyik Zsombor a hatodik helyen ért célba.
A hétvége utolsó MTK-érdekeltségű számában, a C1 ifi 500 méteren Győre Panna aranyérmet ünnepelhetett.