Atlétika
Szabó Beatrix

Kajak-kenu: újabb rendkívül sikeres nap az országos bajnokságon

Publikálva: 2023.08.06 Frissítve: 2023.08.05 Kajak-kenu

Szombaton is sikerült minden korosztályban éremmel zárnunk.

Szombaton a 200 méteres versenyekkel folytatódott Szegeden a serdülő, ifjúsági és U23-as kajak-kenu magyar bajnokság. A K1 férfi U23-as mezőnyben Kós Benedek hetedik, Tamási Zsombor nyolcadik, Szendy Maximilián kilencedik lett a döntőben.

Az ifik között Gazdag Marcell folytatta nagyszerű szereplését, és magabiztos versenyzéssel begyűjtötte az aranyérmet a legrövidebb távon. A lányoknál Szulovszky Csenge is pompásan teljesített, hiszen ő is aranyérmes lett, míg csapattársa, Rappai Bonita Senon a kilencedik helyen zárt.

Később a K2 serdülő 500 méteren Hofer Bianka Vivien a Kovács Katalin Akadémia sportolójával, Acélos Hannával az első helyen zárt, majd a Gazdag Marcell, Mircse Iván kettős is a dobogó legfelső fokára állhatott fel.

Az U23-as K2 200 méter fináléjában a Panyik Zsombor, Kós Benedek kettős ezüstérmet szerzett, a Tamási Zsombor, Szendy Maximilián duó pedig a hatodik helyen ért célba. A lányoknál a Szulovszky Csenge, Szulovszky Petra páros több mint egy másodperccel verte a mezőnyt, és lett aranyérmes.

Női ifi K4 500 méteren Veres Viktória és Szabó-Csalló Nadin bronzérmet szerzett a ferencvárosi Fölsz Eszterrel és Cseh Pannával. Ezt követően C4-ben Mach Igor a KSI kenusaival a negyedik helyen zárt.

Serdülő négyesünk (Szilágyi Szabolcs, Szecsődi Rajmund, Nyakas Ádám, Pálvölgyi Márk) 500 méteren a dobogó második fokára állhatott fel. A nap végén a Panyik Zsombor, Tamási Zsombor, Kós Benedek, Kurucz Levente (Plastex Kanizsa KKK) összeállítású kvartett megnyerte az U23-as 200 métert

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!