Atlétika
Jankovics Dániel
Izgalom, önfeledt játék, remek hangulat a városmajori kosárlabdacsarnokban.
Több száz gyermek és felnőtt szórakozott felhőtlenül az Új Hidegkuti Nándor Stadionban.
Kosárlabda-szakosztályunk vezetője, Nagy Dóra beszélt az új MTK Sportparkról.
Az MTK-TFSE a hatodik helyen fejezte be a bajnokságot az NB I/B Piros csoportjában. Szakosztályvezetőnk, Nagy Dóra értékelte az elmúlt évadot.
Az MTK Budapest női kosárlabda-szakosztályának vezetőjét, Nagy Dórát kérdeztük arról, hogyan látja az NB I/B-ben szereplő, MTK-TFSE néven indított csapat ebben az évadban mutatott teljesítményét.
25 éve – 1996. január 4-én – a Nemzeti Sport beszámolt a BSE fantasztikus sikeréről, melynek szakosztályvezetőnk, Nagy Dóra is részese volt, a fotókat pedig Makó Éva készítette.
„Bízzunk benne, hogy nem kell megint teljesen leállítani a bajnokságokat, mert az borzasztó lenne” – fejti ki érzéseit női kosárlabda szakosztályunk vezetője, Nagy Dóra, aki szerint az előttünk álló idényben sem az eredményeken, hanem a tehetségek kinevelésén van a hangsúly.
„Látni szerettem volna, hová jutunk el, de az élet ezt felülírta”
70-55-ös győzelmet arattunk vasárnap.
Nagy Dóra értékelte női kosárlabdacsapatunk félévét.
123456 | Következő oldal » |
---|