Kézilabda
Török Lilly

Reményteli idény előtt az utánpótlás

Publikálva: 2020.08.31 Frissítve: 2020.08.30 Kosárlabda női

„Bízzunk benne, hogy nem kell megint teljesen leállítani a bajnokságokat, mert az borzasztó lenne” – fejti ki érzéseit női kosárlabda szakosztályunk vezetője, Nagy Dóra, aki szerint az előttünk álló idényben sem az eredményeken, hanem a tehetségek kinevelésén van a hangsúly.

Szeptember második hetében újraindul az utánpótlás kosárlabdaélet, ennek apropóján szakosztályvezetőnket, Nagy Dórát kérdeztük, mit vár az új évadtól.

– Mindenekelőtt bízzunk benne, hogy nem kell megint leállítani a korosztályos bajnokságokat, mert az borzasztó lenne… Természetesen minden fiatal várja már a mérkőzéseket, hiszen márciustól 11-től kezdve ezek hiányoznak az életükből. U11-től egészen a juniorokig mindegyik korosztályban indítunk csapatot, néhányban több együttest is neveznünk kellett, mert – szerencsére – olyan sokan vagyunk.

Hozzátette, ez mindenképpen nagy fegyvertény, hiszen a koronavírus-járvány gyakorlatilag minden sportegyesület életébe befújta a nem kívánt lemorzsolódás szelét.

– Ez így igaz, de nálunk nem következett be jelentős mértékű lemorzsolódás (és akik abbahagyták, azok sem feltétlenül a vírus miatt). Különböző módszerekkel próbáltuk egyben tartani a szakosztályt. Úgy nagyjából másfél hónapig beváltak az online edzések, de aztán érződött, hogy megtört a gyerekek lelkesedése, ezért is volt fontos, hogy május elejétől – fokozatosan – visszatérhettek a normális edzésmunkához.

Az új idény hamarosan rajtol, juniorjaink például már szeptember 12-13-án megkezdik a selejtezőket. A célkitűzések kapcsán Nagy Dóra megjegyezte, most sem az eredményekben érdemes első sorban gondolkodni.

– Szerintem az eredményességünk sokkal inkább abban lesz mérhető, hogy hány gyereket tudunk olyan szintre kinevelni, amelyen már megállják a helyüket a felnőttek között. Nyilván, ehhez nagy merítési lehetőség szükséges, nem lesz mindenkiből profi kosárlabdázó. De azoknak sem szabad bóklászni, akik esetleg idő előtt befejezik a pályafutásukat. Fontos, hogy ők is jól érezzék magukat, hogy később edzőként vagy szurkolóként továbbra is erősítsék a sportágunkat.   

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!