A szerdán kihirdetett tizenhatos keretből négy úszó - köztük az MTK sportolója, Bokros Blanka - teljesítette a bakui Európa Játékok szintidejét. Hargitay András utánpótlás-kapitány szerint ez nem meglepetés, hiszen azelőtt kellett összeállítani a válogatottat, hogy a fiatalok elkezdtek volna jól tempózni.
Két forduló alapján, az összesített csapatversenyben (35 szakosztály) a Kőbánya SC végzett az első helyen, második lett az MTK Budapest, a Kecskeméten rendezett IV. Aranyhomok Kupa úszóversenyen.
Húsz egyesület, mintegy kétszáz sportolója vett részt az utánpótlás-bajnokság II. fordulóján, a Komjádi uszodában. Az MTK úszói újfent remekül szerepeltek. Az öt első és egy harmadik hellyel valamennyi klubot megelőzték.
A Miskolcon rendezett nemzetközi úszóverseny MTK-s mérlege: 5 első,10 második és 7 harmadik helyezés. Egyéni rekord javítások, lelkesedés, küzdeni tudás.
Az Európa-bajnoki bronzérmes, válogatott úszó, Kozma Dominik tavaly ősszel elhagyta korábbi egyesületét, és 2015-től immár az MTK színeiben készül Lőrinczi György, Tóth Ramon és Gyürky Gábor irányításával. A 24 éves sprinter és felkészítői rendkívül magasra teszik a lécet: az idei nyári, kazanyi világbajnokságon – melyet a riói olimpiához vezető út fontos állomásaként tekintenek – már aranyérem a határozott cél.
Újabb sikeres versenyen van túl az MTK úszószakosztálya. A hétvégi Budapest Kupán ketten az első, hárman pedig a második helyen végeztek.
Az MTK úszócsapata 4 fővel (Baksa János, Károly Bianka, Majoros Máté és Raduly Jázmin) részt vett a Magyar Úszó Szövetség Jövő Bajnokai programjának budapesti régiós versenyén, a Komjádi uszodában.
3 első, 3 második és 2 harmadik helyezés szereztek az MTK úszói. Versenyzőink a Komjádi uszodában rendezett utánpótlás-viadalon méltóképpen képviselték az MTK-t. Bár az előjelek nem voltak túl biztatóak, hiszen sokan betegség miatt hiányoztak szinte a hét összes edzéséről, de a csapat így sem vallott szégyent.
Csodálatosan szerepeltek az MTK úszói a székesfehérvári versenyen. Érdekesség, hogy annyi érmet szerzett a csapat, hogy a szervezők az utolsóként fellépő és első helyezést elérő versenyzőnek (Illés Fanni, 200 méter pillangó) a helyszínen már nem tudták azt átadni, így postán küldik el...
Az MTK 8-11 éves úszói a székesfehérvári versenyen is kiválóan teljesítettek. Lőrinczi György és csapata az éremtáblázat élén végzett.
« Előző oldal | 456789101112 | Következő oldal » |
---|