Kajak-kenu
Korisánszky Dávid

Még postán is jön érem (GALÉRIA)

Publikálva: 2015.01.25 Frissítve: 2015.01.25 Úszás

Csodálatosan szerepeltek az MTK úszói a székesfehérvári versenyen. Érdekesség, hogy annyi érmet szerzett a csapat, hogy a szervezők az utolsóként fellépő és első helyezést elérő versenyzőnek (Illés Fanni, 200 méter pillangó) a helyszínen már nem tudták azt átadni, így postán küldik el...

Lőrinczi György, vezetőedző értékelése: – Átestünk a kétnapos maratoni úszóverseny megpróbáltatásain.
Tegnap, az alapozó időszakhoz mérten meglepően jól teljesítettek srácaink, az állóképességi számokban sok egyéni csúcs született, illetve voltak a „saját" számokban is kiugró teljesítmények.
A mai nap már másról szólt, mégpedig a koncentrált versenyterhelésről.
Volt, aki minden versenyversenyszámban elindult, és ahogy kiszállt a vízből, szó szerint azonnal állhatott fel a rajtkőre ismét. Olyan is volt, aki életében először úszott 1500 méter gyorson,valamint 200 méter pillangón.
Nagyon fontos állomása volt ez a verseny a 2015-ös alapozásnak. Három hét után, le a kalappal a kitartásotok és fegyelmezettségetek előtt. Az éremtáblázatot toronymagasan megnyertük (ma 11 első, 9 második és 1 harmadik helyezést szereztünk). A két nap alatt összesen elért 17 első, 17 második és 6 harmadik helyezéssel, a 38 egyesületből az első helyen végeztünk.

Nem felejtjük el azokat sem, akik ma a budapesti diákolimpián voltak. Ők nem kaptak terhelést ma, és meg is lett az eredménye, sok egyéni csúcs és továbbjutás az országos döntőre. 

Büszke vagyok Rátok és vigyázzatok magatokra, mert a betegség elért hozzánk is, így sokan nem is tudtak rajthoz állni, illetve kicsit betegen versenyeztek.

Ezt olvastad már?

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!