Atlétika
dr. Nguyen Anasztázia
Fiatal reménységünk, Kincses Kolos egyesben a döntőig menetelt, míg párosban meg sem állt a tornagyőzelemig a máltai J60-as besorolású, korosztályos ITF-versenyen.
Gálfi Dalma és Jani Réka is tagja a Billie Jean King-kupára készülő együttesnek.
Babos Csaba, szövetségi kapitány kijelölte a magyar női teniszválogatott keretét a november 10-én és 11-én Nagyváradon megrendezésre kerülő, Románia elleni Billie Jean King Kupa-összecsapásra. Az MTK Budapestet Gálfi Dalma és Jani Réka képviseli.
Nagyváradon vívja a románok elleni idegenbeli mérkőzését a magyar válogatott a női tenisz Billie Jean King Kupa novemberi rájátszásában. A párharc győztese jut a jövő évi selejtezőbe.
A Gálfi Dalmát, Jani Rékát és Babos Tímeát is soraiban tudó magyar csapat - ősszel - a románokkal mérkőzik meg idegenben a világcsoportba jutásért.
A magyar női teniszválogatott Babos Tímeával, Gálfi Dalmával és Jani Rékával a soraiban áprilisban vesz részt a Billie Jean King-kupán; Babos Csaba szövetségi kapitány szerint öt azonos képességű játékos szerepel a csapatban.
A Magyar Teniszszövetség honlapján megjelent évértékelő interjúban Babos Csaba, a női válogatott szövetségi kapitánya az MTK Budapest játékosainak teljesítményére is kitért.
Teniszezőnk, Szabanin Natália és Babos Tímea édesapja és edzője, Babos Csaba volt Puskás Artúr műsorvezető vendége a Reggeli Startban.
Nehezen gyógyul Babos Tímea csípősérülése, mondta a négyszeres Grand Slam-tornagyőztes teniszező édesapja és edzője, Babos Csaba – írja az MTI.
Babos Tímea a május 10-én kezdődő római, salakpályás tenisztornán tér vissza a pályára, közelmúltbeli koronavírusos megbetegedése után.
12345 | Következő oldal » |
---|