Az alapozás harmadik hetének megkezdése után Spiriev Attila ügyvezető igazgató elmondta, hogy kialakult a játékoskeret és a szakmai stáb, és gőzerővel folyik a munka.
2015.08.12 Fotózás (VIDEÓ)Zádor Péter kollégánk felvételeket készített a junior női kosárlabda csapat játékosairól. A film a fotózáson készült
2015.08.08 Majd az élet megmutatjaAugusztus 4-én elkezdte a felkészülést az NB I/B küzdelmeire az MTK Törökbálint csapata. Az előttük álló szezon feladatairól és célkitűzéseiről beszélgettünk Spiriev Attila szakosztályvezetővel.
2015.07.25 Horváth Kristóf sziporkázik a magyar válogatottbanA magyar válogatott megkezdte szereplését az U18 Európa-bajnokságon, Ausztriában. Horváth Kristóf, az MTK Törökbálint játékosa az első két mérkőzésen parádés teljesítményt nyújtott, 19 pontot dobott a fehéroroszoknak, a belgáknak pedig 15-öt szórt.
2015.06.19 Bravúros ezüst a DiákolimpiánFantasztikus sikert ért el a Budakeszi Széchenyi Általános Iskola gárdája, a debreceni rendezésű, IV. korcsoportos Diákolimpia Országos Döntőjében. Az MTK Törökbálint utánpótlását biztosító ELITE Basket játékosaira épülő, Bódi Ferenc edzette csapat, egészen a fináléig menetelt, és végül második helyen végzett.
2015.06.17 Trepák Zoltán az MTK Törökbálinthoz szerződöttAz utóbbi két évtized egyik legeredményesebb magyar kosárlabdázója, a négyszeres magyar bajnok, negyvenötszörös válogatott, a Magyar Kupában ötször győztes center, Trepák Zoltán az MTK Törökbálint együttesében folytatja pályafutását.
2015.06.15 Horváth Kristóf a gólkirály (VIDEÓ)Szarvas Gábor, az MTK Törökbálint vezetőedzője, volt a Debrecenben rendezett 3x3 ifjúsági világbajnokságon szerepelt magyar válogatott szövetségi kapitánya. A csapat játékosa, Horváth Kristóf pedig kiemelkedő teljesítménnyel mutatta meg magát a világnak.
2015.06.06 Két MTK kosaras bajnoki címAz általános iskolásoknak (2000-2003) kiírt A-korcsoportban a Széchenyi István általános iskola (Budakeszi) együttese, a középiskolásoknak rendezett B-korcsoportban (1995-1999) pedig a Bálint Márton általános- és középiskola (Törökbálint) szerezte meg az Országos Diákolimpia aranyérmét. Mindkét együttesben a 4-4 játékos közül 3-3 kosaras az ELITE Basket kosarasa.
2015.06.01 Ötödik helyen zárt az MTK TörökbálintMiután az alapszakaszban az NB I/B Nyugati-csoportjának élén végzett, majd a rájátszásban a legjobb négy közé jutásért - a szezon végére igencsak megerősített Salgótarján ellen - búcsúzni kényszerült, egyetlen cél lebeghetett az MTK Törökbálint kosarasainak szeme előtt, a rájátszás ötödik helyének megszerzése. Jelentjük, a kitűzött cél teljesítve.
2015.05.29 Péntek, 19:00: MTK Törökbálint - TF BudapestA TF Budapest elleni, az NB I/B 5. helyért folytatott oda-visszavágós rendszerű párharc első mérkőzésén, idegenben 14 pontos hátrányba került a csapat. Ezt kell ledolgozni a péntek esti visszavágón, és ehhez kéri a gárda a szurkolók segítségét.
« Előző oldal | 1718192021222324252627 | Következő oldal » |
---|