Hírek

2017.10.26 Kettős győzelem a Vasas Akadémia ellen

Kettős győzelem a Vasas Akadémia ellen Szép sikert aratott az MTK Törökbálint szerdán, amikor előbb az U20-as mérkőzésen, majd a felnőtt találkozón győzte le a Vasas Akadémiát.

2017.10.22 Kevéssel kaptunk ki

Kevéssel kaptunk ki Nem nyújtott rossz teljesítményt, de vereséget szenvedett együttesünk Nyíregyházán.

2017.10.15 Bosszantó vereség

Bosszantó vereség Nem sikerült az utolsó két perc.

2017.09.29 Szép játékkal magabiztos győzelem

Szép játékkal magabiztos győzelem A TF-Budapest elleni győzelemmel folytatta szereplését az MTK Törökbálint együttese a férfi kosárlabda NB I/B-ben. A TF ellen hosszú évek óta nagy rangadókat vív csapatunk, ám szerencsére most gyorsan eldőlt a győztes kiléte.

2017.09.24 Egy ponttal kaptunk ki

Egy ponttal kaptunk ki Hullámzó, szoros mérkőzést játszott Győrben az MTK Törökbálint, aminek a vége sajnos egypontos vereség lett.

2017.09.16 MTK Törökbálint - Vásárhelyi KS 81-60

MTK Törökbálint - Vásárhelyi KS  81-60 Megnyerte a - most indult bajnoki - szezon első mérkőzését csapatunk a Hódmezővásárhely ellen, így szépen sikerült az új szakmai vezető, Simon Nándor debütálása is.

2017.09.13 Rajtol a férfi kosárlabda-bajnokság

Rajtol a férfi kosárlabda-bajnokság Új szakmai vezető ül a kispadon

2017.06.04 A hetedik helyen végeztünk

A hetedik helyen végeztünk Nem volt esélye a Hódmezővásárhelynek.

2017.05.09 Hetedik helyen zártak az U20-asok

Hetedik helyen zártak az U20-asok Remekül szerepelt az országos döntőben az MTK Törökbálint korosztályos csapata.

2017.05.07 Szoros győzelemmel zártunk, a hetedik helyen végeztünk

Szoros győzelemmel zártunk, a hetedik helyen végeztünk A Debreceni Kosárlabda Akadémia utánpótlás csapata ellen nagy hátrányból fordított együttesünk az U20-as országos döntőn.

« Előző oldal 89101112131415161718 Következő oldal »
Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!