Ritmikus gimnasztika
Pigniczki Fanni

Rajtol a férfi kosárlabda-bajnokság

Publikálva: 2017.09.13 Frissítve: 2017.09.13

Új szakmai vezető ül a kispadon

Simon Nándor személyében, sokoldalúan képzett, ambiciózus új szakmai vezetővel készül az átalakított, igencsak erősnek ígérkező bajnoki évadra az MTK Törökbálint együttese. Az első bajnoki találkozó szeptember 15-én, pénteken, 17:00 órakor lesz a Törökbálint Sportközpontban, az ellenfél a Hódmezővásárhely.

Az előző három esztendőben Szarvas Gábor volt a vezetőedző, aki egy ötödik, majd két hetedik helyezést ért el a csapattal. Miért a váltás? – kérdeztük Spiriev Attila ügyvezető igazgatótól.

– „Szasza” remek munkát végzett, összesen hat évet töltött nálunk. Játékos-pályafutása mellett három évig utánpótláscsapatokkal dolgozott, majd őt bíztam meg a felnőttgárda vezetésével is. Úgy is fogalmazhatok, hogy „kinőtt minket”, azaz úgy ítéltem meg, hogy már csak a felnőtt kosárlabda tudja őt igazán motiválni. Nálunk viszont az utánpótlás-nevelés az elsődleges. Így nem volt igazán más választásom, mint (nem csak formálisan) megköszönni a munkáját, és sok sikert kívánni a remélhetőleg minél sikeresebb edzői pályafutásához. Büszkeség számunkra, hogy a magyar kosárlabdasport egyik zászlóshajójánál, a Szolnoki Olaj KK-nál kapott másodedzői megbízatást. Mivel ő nálunk kezdte e szakmát, elmondhatjuk, hogy immár nemcsak játékosokat, hanem edzőt is sikerült „kinevelnünk”.

– Simon Nándorról mit kell tudnunk?

– Hosszú évekig játszott az NB-I/A csoportban (Debrecen, Nyíregyháza, Dombóvár) majd Győrben az NB-I/B-ben is megfordult. Sokoldalúan képzett szakember, a kosárlabdaedzői végzettsége mellett gyógytornász, humánkineziológus, manuálterapeuta is. A FIBA által elfogadott FECC programot sikeresen teljesítette. Dolgozott utánpótlásedzőként, erőnléti edzőként, gyógytornászként és rehabilitációs trénerként is. Hozzánk a Budapesti Honvéd Kosárlabda Akadémiától érkezett, ahol például a legendás dr. Ránky Mátyástól is rengeteget tanulhatott, de együtt dolgozhatott egy másik volt szövetségi kapitánnyal, Zsoldos Andrással is. Nagy lendülettel, de megfontoltan vetette magát a munkába.

– Sok változás van a keretben?

– Örömmel mondhatom, hogy nem, de azért van, ami jelentős. Majd' mindenki maradt, így továbbra is találkozhatnak szurkolóink a jól ismert arcokkal, például Bihari Mátéval, Jakab Péterrel, Boinitzer Dáviddal, Baross Kristóffal, de maradt Szabó Tibor és Mohay Péter is. Tavaly remekül bedolgozta magát a csapatba a sokat fejlődött Bognár Mátyás, és a többi tehetséges, saját nevelésű fiatalunk, így például Máriás Gergő, Dobos Márk, Nagy Adrián és Bagi Donát is a keret tagja. Újabb saját ifjonc érkezett a felnőttekhez az ELITE Basket utánpótlásából, a mindössze 17 esztendős  Gonda Zsombor személyében, és többen is közel vannak a felnőtt keretbe kerüléshez. Komoly veszteség viszont Horváth Kristóf távozása. Az utánpótlás-válogatott játékosnál eljött az idő, hogy az NB-I/A vagy külföld felé kanyarodjon. Legjobb tudomásom szerint Kecskeméten kezdi meg a szezont. Drukkolunk neki és remélem, hogy szép sikereket ér majd el! Kívánom neki, hogy legyen meg a kellő kitartása bejárni a sokszor rögös utat!

Három új érkezőről számolhatok be: a főként 4-es poszton bevethető Nagy Szabolcs az Óbudai Kaszásoktól érkezett, ő korábban Debrecenben és a Vasasban is játszott. Igen tehetséges ifjú, a 19 éves Weisz András jött hozzánk a Honvédból. A felkészülési mérkőzéseken egyre jobban beilleszkedett, ám sajnos a TF-Budapest ellen súlyos sérülést, kettős lábszárcsont-törést szenvedett. A csapat természetesen mellette áll, és én is kitartást kívánok neki a rehabilitációhoz, utána pedig várjuk vissza a pályára! A harmadik érkező a szintén 19 éves Horváth Barnabás, ő eddig Szombathelyen kosárlabdázott.

– Mi a véleményed az új lebonyolításról? Mire számíthatunk?

– Az, hogy nem a korábbi keleti csoport/nyugati csoport rendszerben rendezik a bajnokságot, hanem egy erősebb („piros”) és egy gyengébb („zöld”) csoport lesz, szinte bizonyosan azt eredményezi, hogy a legtöbb mérkőzés nagy küzdelmet hoz majd. Mivel mi az elmúlt évi helyezésünk alapján az erős csoportba kerülünk, minden egyes győzelmet meg kell majd becsülnünk. Úgy tűnik, hogy megint a fiatal csapatok egyike leszünk, de azért kellő rutinnal rendelkező játékosaink is vannak. Simon Nándor, új játékrendszerrel ismerteti meg a csapatot, és ebben a közkedvelt Bódi Ferenc is minden segítséget igyekszik megadni. Remélem, hogy ebben a szezonban is megfelelően helyt tudunk majd állni, annak ellenére, hogy nálunk továbbra sem szerepel majd légiós, és mi valóban igyekszünk lehetőséget biztosítani a fiataloknak. Mivel az idény után ketten átkerülnek a „zöld” csoportba, ezt mindenképpen el kell kerülnünk. De természetesen azt szeretném, ha folytatnánk a bravúros szériánkat, hogy sorozatban hat éve bejutottunk a felsőházi rájátszásba, azaz a legjobb nyolc közé. Örülnék, ha ez a most kezdődő szezonban is sikerülne. Képesnek tartom erre együttesünket.

A pénteki szezonkezdet előtt megkértük az új szakmai vezetőt, Simon Nándort, hogy mutatkozzon be az MTK Törökbálint szurkolóinak!

– A két legfontosabb dolog az életemben a család és a szeretet. Ha mindkettő része a jelenemnek, akkor ezek olyan pozitív hatással vannak rám, melyek kihatnak az életem más területeire is. A profi játékos pályafutásomat is beleértve, most már elmondhatom, hogy több mint húsz éve életem a kosárlabda pálya körül zajlik. Az edzői karrieremre úgy tekintek, mint folyamatos fejlődésre. Ez idő alatt kikristályosodott  bennem az, hogy a fejlődés széleit a türelem és a munkámba vetett hit kell, hogy szegélyezze. Továbbá ebben a szakmában fontosnak tartom az olyan típusú önbizalmat, amelyhez magas szintű szakmai tudás és tudni vágyás párosul. Röviden, ez az edzői ars poeticám.

– Mik az első tapasztalataid a klubnál?

– Az MTK Törökbálint olyan állomása az életemnek, ahová nagy ambícióval érkeztem és ezzel párhuzamosan tárt karokkal vártak. Ebben a bizalmas környezetben gyorsan és könnyedén megtaláltam a kapcsolatot a kollégákkal és a sportolókkal. Itt és most szeretném tudásom legjavát adni, az egyesület hírnevét úgy népszerűsíteni, hogy az minőségi kosárlabda játékkal párosuljon.

– Hogyan alakult a felkészülés, milyen a csapat?

– A felkészülésünk alatt történtek velünk jó és rossz dolgok. A legrosszabb, Weisz Andris súlyos sérülése volt. A legjobb pedig az amikor a csapatunk képes volt a felkészülésünk közepén egy sorozat terhelés alatt, finoman szólva is „mélypontról” visszajönni mentálisan. Ekkor a csapat tagjai bebizonyították egymásnak, hogy képesek vagyunk az elvesztett emberi tartásunkat, a korábban felépített önbecsülésünket és az egyesületünk, a csapatunk pozitív megítélését visszaszerezni. Ezek az események olyan összekovácsoló erővel hatottak ránk, hogy az amíg élünk el nem felejtjük. A felkészülés szakmailag is jól sikerült. Ez jelenleg abban nyilvánul meg, hogy a sportolók értik a taktikai elképzeléseket, látják azokat az összefüggéseket amelyek a csapatunk fontos sarokköveit alkotják. Az eddigi lejátszott mérkőzéseken mindenkinek volt lehetősége megmutatni az erősségeit és a fejlesztendő területeit.

– Mire számítasz a bajnokságban?

– A jövővel mindenki óvatosan szokott fogalmazni és ennek ez rendje. Amit én ígérni tudok, hogy senkivel szemben nem fogunk feltett kézzel felmenni a pályára. Sőt, ha nagyító alá vesszük a dolgokat, azaz megvizsgáljuk a csapatunk edzéshez való hozzáállását, a sportolóink egyéni kvalitásait, az értékrendünket, akkor bátran tudom mondani azt, hogy minden mérkőzésen a győzelemért játszhatunk majd ebben a bajnokságban. Már nagyon várom a rajtot. Nem számítok könnyű menetre, de arra fogunk törekedni, hogy a stabilitásunkat folyamatosan fenntartsuk. Ha ebben sikerül magasabb tudati szintre lépni az ellenfeleinknél, akkor nagyon szép eredmény is kikerekedhet a bajnokság végére.

Ezt olvastad már?

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!