Vívás – kard
Szatmári András
Remekül szerepelt az országos döntőben az MTK Törökbálint korosztályos csapata.
Szép sikert ért el az MTK Törökbálint utánpótláscsapata, amely a hetedik helyen végzett a Morgen Ferdinánd Emléktornán, azaz U20-as bajnokság országos döntőjében.
Büszkék vagyunk és örülünk, hogy egymás után harmadszor is be tudott jutni az U20-as bajnokság döntőjébe az MTK Törökbálint. Fiataljaink ismét megmutathatták a tudásukat, nagyot küzdöttek, és pariban voltak minden ellenfelükkel. Egy kis szomorúság is lehet azonban bennünk, mert közel voltunk ahhoz, hogy éremmel a nyakunkban fejezzük be az országos döntőt, vagy legalább előrébb végezzünk, mint a hetedik hely.
Az első két mérkőzésünket csak négy ponttal veszítettük el, ráadásul a MAFC ellen (amely az NB I/A csoportjának második helyezettje volt) nemcsak a meccset, hanem az egyik legjobb játékosunkat, Horváth Kristófot is elvesztettük, aki arccsont– és orrtörést szenvedett. Így a második és harmadik mérkőzésen nélküle kellett pályára lépnie együttesünknek. Ennek ellenére a második napon is csak négy ponttal kaptunk ki a nyugati csoportot megnyerő TF-Budapesttől, míg a helyosztón nagy hátrányból fordítva, szoros csatában legyőztük a Debreceni Kosárlabda Akadémia utánpótláscsapatát.
Gratuláció illeti minden játékosunkat és az edzőket is az utánpótlás együttes szerepléséért!