Kézilabda
Dakos Noémi
Visszavágnánk a lila-fehéreknek, hiszen idegenben döntetlennel zárult mérkőzést játszottunk velük.
Kobela Tamara után Pelczéder Orsolya és Dakos Noémi is az „Adni jó kupa” baráti kör alapítványt támogatja.
A serdülő és U15-ös bajnokságban is játszik utánpótláskorú együttesünk.
Az első félidőben végig a hazai csapat vezetett, de a második játékrészben hihetetlen akaraterővel fordítottunk.
Csapatunk csak előre tekint, nem foglalkozik az előző hétvégi, vesztes meccsel, hanem gőzerővel a DKKA elleni találkozóra összpontosít.
Győzelem esetén a tabella hetedik helyére ugorhat csapatunk.
Az U17 ugyan kikapott, de nagyon nagy fejlődésen mentek át a fordulók alatt, méltán büszkék lehetünk a Kispest NKK elleni teljesítményükre.
Csapatkapitányunk a hosszú évek alatt több hazai pályát is megélt a csapattal, az új létesítménnyel viszont véget ér a vándorló életmód, saját otthont kap az együttes.
Vágó Attila és Pocztenyik Luca a szombati DVSC SCHAEFFLER meccset elemezte, illetve kitértek a Dunaújváros elleni ütközetre is, amit jövő héten játszik csapatunk.
A bajnokság 20. fordulójában a K&H liga élvonalához tartozó DVSC SCAHEFFLER csapatát láttuk vendégül, jól kezdtünk, de 36-27-es vereséget szenvedtünk.
« Előző oldal | 2021222324252627282930 | Következő oldal » |
---|