Kézilabda
Kézilabda: az U19 és az U17 is vereséget szenvedett
Az ifik a Praktiker-Vác, míg a serdülők a Csepel DSE csapatától kaptak ki.
Kézilabda
Kézilabda: ismét kitette a szívét a pályára a csapat (VIDEÓ)
Ötvenhét percig kapaszkodtunk, hogy egyenlíteni és fordítani tudjunk, ami a hajrában sikerült, végül 30-28-ra nyertünk a NEKA ellen. A mérkőzés izgalmairól és a bajnokságból hátralévő két meccsről Vágó Attila és Andróczki Flóra osztotta meg velünk a gondolatait.
Kajak-kenu
Kajak-kenu: ez történt a maraton magyar bajnokságon
Egy éremmel zártuk a győri versenyt.
MTK Budapest
MTK legendárium | 326. rész
„Szekrényessy Kálmán szerelmei.” „A füredi Anna bálon kezdetű dal születése” 8. rész.
Kosárlabda női
Kosárlabda: lemaradt az olimpiáról a 3X3-as csapat
Szabó Fanniék hajszálra voltak az olimpiától, de végül nem lesznek ott Párizsban.
Kézilabda
Kézilabda: ötvenhét perc után fordítottunk, és nyertünk a NEKA ellen (GALÉRIA)
Végig futottunk az eredmény után, ám a véghajrában, nagy izgalmak közepette 30-28-ra behúztuk a meccset.