Atlétika
Jankovics Dániel
Felnőttcsapatunk nem játszik mérkőzést ezen a héten, ám az utánpótlás hazai pályán harcolhatott.
A debreceni túra után – a harmadik fordulóban – nem kellett messzire utaznia utánpótláskorú csapatainknak.
Vida Gergő és Szabó Laura értékelte a hazai pályán elszenvedett 31-29-es vereséget, melyen az első félidőt végig uralva visszaengedtük ellenfelünket, majd a második játékrészben szoros küzdelemben döntő helyzetekben hibáztunk.
Az első félidő nagy részét mi irányítottuk, ám a második etap kiélezett szituációiban elkövetett technikai hibáink megbosszulták magukat.
Juhász Eszter elemezte az őszi győztes mérkőzést a Vác ellen, valamint a csütörtöki találkozó legfontosabb tényezőjét is kiemelte.
A K&H Liga női kézilabda-bajnokság 15. fordulójában hozzánk jön a Váci NKSE együttese.
Óriási siker a második bajnoki mérkőzésen.
A szombati, Váci NKSE elleni, idegenbeli találkozó előtt Szabó Laura latolgatta az esélyeket
Idegenben javíthatunk, de egyáltalán nem tűnik egyszerűnek.
Mazák-Németh Csilla szerint hiába vétett sok hibát a csapat, nem sokon múlott a győzelem a Dunakanyar-kupa döntőjében.
123 | Következő oldal » |
---|