Kosárlabda női
Dömötör Petra

Kézilabda: a Váci NKSE otthonába látogatunk

Publikálva: 2021.09.16 Frissítve: 2021.09.16 Kézilabda

Idegenben javíthatunk, de egyáltalán nem tűnik egyszerűnek.

A K&H női kézilabda liga második fordulójában a Váci NKSE csapatához utazunk. A balul sikerült szezonnyitó-mérkőzést idegenben van lehetősége feledtetni lányainknak, ám ez korántsem lesz egyszerű feladat.

A tavalyi évhez képest változott ugyan a Váci NKSE játékoskerete, hiszen sok fiatal játékossal egészültek ki, de a csapat magját képes volt megtartani az egyesület. A fiatalok mellett a rutinos hálóőr, Pásztor Bettina tette át a székhelyét Kisvárdáról a pest megyei klubhoz. A legnagyobb változást a csapat életében a hosszú évek után távozó Szilágyi Zoltán jelentette, aki a váci vezetőedzői posztot debrecenire cserélte. Az ő helyére Őze Beáta érkezett, ám ritka gyorsasággal, még a felkészülési időszakban ő is elbúcsúzott a váci női kézilabda csapat éléről, s a posztját Ottó Katalin vette át.

Az első fordulóban a váci alakulat idegenben kezdte meg a bajnoki szereplést az Érd otthonában, ahol végig kiegyensúlyozottan kézilabdázva, s kezükben tartva a találkozót 27-22-es győzelmet arattak. A dunakanyari csapatból többen is kiemelkedően kézilabdáztak, hiszen Kuczora Csenge nyolc, míg Helembai Fanny öt gólig jutott az összecsapáson. Mögöttük pedig Bukovszky Anna stabil kapusteljesítménye adott szilárd alapot a védelemnek.

Nekünk sajnos nem sikerült ilyen jól az első tétmérkőzés, hiszen hazai pályán nem sikerült megszerezni a két pontot a budaörsi csapattól.

Golovin Vlagyimir beszélt arról, hogy a sikertelen első bajnoki mérkőzésünkből milyen tanulságokat lehetett levonni, illetve mit vár a Vác elleni első idegenbeli összecsapástól.

– Az első forduló után a legfontosabb az, hogy a saját játékunkat megtaláljuk, hiszen ami a felkészülési mérkőzéseken működött, azt az első bajnokin nem kaptam vissza a csapattól. Mindenben javulnunk kell, s bízom benne, hogy Vác ellen ezek a dolgok már sikerülni fognak, s ezzel nagy ellenállást tudunk tanúsítani a váci csapattal szemben.

A felkészülési mérkőzések során a Dunakanyar kupa döntőjében összecsapott a két együttes, akkor – szoros küzdelemben – a Váci NKSE győzedelmeskedett 32-30-ra. Ennek figyelembevételével is nagyon nehéz, küzdelmes mérkőzésre számíthat az, aki szombat este ezt a mérkőzést választja. A tavalyi szezonban hazai pályán parádés győzelmet arattunk ellenünk, de otthonukban nagyon erős egységet képviselnek. Legnagyobb ereje a váci egyletnek abban rejlik, hogy a csapat húzóemberei évek óta együtt kézilabdáznak, így nagy összeszokottság jellemzi őket.  

K&H Liga női kézilabda-bajnokság, 2. forduló:

Váci NKSE-MTK Budapest

Vác, Városi Sportcsarnok, 2021. szeptember 18. szombat, 18:00 óra

Játékvezetők: Őri E., Pozdena E.

 

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!