Kézilabda
Andróczki Flóra
Felnőttcsapatunk nem játszik mérkőzést ezen a héten, ám az utánpótlás hazai pályán harcolhatott.
A megszokottól eltérően, most az U19-es korosztály meccsével kezdődtek meg a sorozatok. Ifistáink nem kezdtek túl jól, 6-2-es hátrányban Kekezovity Marinkónak máris időt kellett kérnie. A kis szünet után két hétméteressel, ‒ amit Kárász Szonja kiválóan értékesített ‒ kettőre zárkóztunk, sőt egyre is megközelítettük ellenfelünket. 10-8-as hátrányban több lehetőségünk is megvolt, hogy fordítsunk, hiszen a váciak többször is hibáztak, ám mi sem tudtuk kihasználni az adódó lehetőséget, és a vártnál nagyobb különbség alakult ki a szünetre, mínusz öttel fordultunk.
A második játékrészt két gyors találattal kezdték a vendégek, így már hétgólos differencia volt a két fél között. Ezzel a különbséggel korán eldőlt a két pont sorsa, nem tudtuk újra szorossá tenni a meccset, a 40. percben közte tízet jegyezhettünk. Végül 34-26-os vereséget szenvedtünk.
LU19 I. osztály, keleti csoport, 12. forduló
MTK Budapest‒Váci NKSE 26-34 (10-15)
Marinko Kekezovity: ‒ Remélem hamarosan visszatérhetnek a sérült játékosaink és teljes kerettel tudjuk felvenni a harcot és a pontokért küzdeni.
Az U17-esek összecsapásán húsz percig tudtuk tartani a lépést a váciakkal, ám a helyzetek kialakításával és a pontos befejezésekkel mér ekkor is meggyűlt a bajunk. Az utolsó tíz percben nagyon elhúztak a vendégek, és a félidőre kilenccel lőttek többet, mint a mieink.
A folytatásban a támadásban elkövetett technikai hibáink megbosszulták magukat, könnyű gólokat adtunk ellenfelünk kezébe. Sajnos nem volt esélyünk már, hogy visszazárkózzunk, a váciak magabiztos győzelmet arattak.
LU17 I. osztály, keleti csoport, 12. forduló
MTK Budapest‒Váci NKSE 14-38 (8-17)
Marinko Kekezovity: ‒ Nagyon nehezen alakítottunk ki gólhelyzeteket, és amikor sikerült rendre elhibáztuk a befejezéseket. A másik oldalon támadási hibák után könnyű gólokat kaptunk.
Kézilabda: „Azon dolgozunk, hogy kijöjjünk ebből az óriási gödörből” − Poczetnyik Luca (VIDEÓ)
Kézilabda: mindent meg fog tenni csapatunk a Debrecen ellen, hogy a két pont a miénk legyen (VIDEÓ)
Kézilabda: két sérülés, két érkező, két pont a tabellán (VIDEÓ)
Kézilabda: Báthori Gábor értékelte csapata idei teljesítményét