Taekwondo
Salim Omar

Kézilabda: bravúr idegenben

Publikálva: 2021.09.19 Frissítve: 2021.09.19 Kézilabda

Óriási siker a második bajnoki mérkőzésen.

A K&H női kézilabda liga második fordulójában idegenbe, a Váci NKSE otthonába látogatott csapatunk. Az előző heti rosszul sikerült szereplés után mindenképp javítani akartak Golovin Vlagyimir tanítványai, s elhozni a két pontot a dunakanyari egylettől.

A mérkőzésre érkezők azt kapták, amire számítottak, hiszen az első perctől kezdve nagy csata alakult ki a pályán. A meccs eleje mindkét fél részéről gólszegényre sikeredett, a váci lányok dolgát a kemény vendégvédekezés és Győri Barbara stabil teljesítménye nehezítette meg, míg nekünk a kapufákkal gyűlt meg a bajunk. A 14. percben átvettük a találkozó irányítását, ugyanis Koronczai Petra találatával kétgólos előnyre tettünk szert, melyet tartani is tudtunk. Érkezett is Ottó Katalin időkérése, de a kék-fehér lányokat ez sem zökkentette ki a ritmusból, sőt a 20. percben már 5-10 állt az eredményjelzőn. A félidő végére csupán csökkenteni tudta a Váci NKSE a különbséget, így továbbra is az előnyt a kezünkben tartva mehettünk pihenőre (11-13).

A második játékrészben Bukovszky Anna védéseinek köszönhetően felzárkózott ellenfelünk, de a vezetést egyszer sem volt képes átvenni, köszönhetően a kiváló labdaszerzéseinknek, melyekből Pelczéder Orsolya és Sallai Nikolett is eredményes tudott lenni. A 48. percnél döntetlen állásánál felváltva estek a gólok, nagy csatát vívott egymással a két fél. Az izgalmas végjáték a meccs összeképét tekintve garantált volt, minden egyes elkövetett hiba döntő fontosságúnak számított a két pont sorsának eldöntésében. Szerencsére a döntő szituációkban mi kerekedtünk felül, hiszen a jó védekezésnek köszönhetően az ellenfél több technikai hibát is elkövetett, elöl pedig Marincsák Nikolett és Pál Tamara eredményességével kétgólos vezetéssel indultunk neki az utolsó négy percnek. Gólt ugyan már nem sikerült szereznünk a hátralévő időben, de a masszív védekezésnek és egy Győri védésnek köszönhetően az egygólos előnyt megtartva bravúros győzelmet arattunk az első idegenbeli találkozón.

Végtelenül nagy küzdőszellem, hit és akarat jellemezte az MTK-s lányokat az egész mérkőzésen, melyet remélhetőleg át is mentenek a jövőheti hazai bajnokira, a Mosonmagyaróvár ellen.

K&H Liga női kézilabda bajnokság, 2. forduló

Váci NKSE–MTK BUDAPEST 23–24 (11–13)

Vác, Városi Sportcsarnok  450 néző. V: Őri E., Pozdena E.

Váci NKSE: Pásztor – Diószegi 5, Hámori 2, Kuczora 9 (4), Helembai 1, Kácsor 4, Szondi. Csere: Bukovszky (kapus), Ballai 2, Aron, Schatzl.

Vezetőedző: Ottó Katalin

MTK BUDAPEST: Győri – Bánfai, Kekezovity 4, Marincsák 4, Szabó 2, Bujdosó-Gerháth 1, Pelczéder 2. Csere: Sallai 2, Pál 5 (4), Koronczai 2, Mazák-Németh, Dakos 2.

Vezetőedző: Golovin Vlagyimir 

Hetesek: 5/4 illetve 4/4

Kiállítás: 2 perc illetve 10 perc
 

Golovin Vlagyimir: – Nagyon örülünk a győzelemnek, hatvan percen keresztül teljes koncentráció, hit jellemezte a csapatomat, de ez elmondható a Vácról is. Apró dolgokon múlt a két pont sorsa, véleményem szerint mindkét csapat megérdemelt volna egy-egy pontot, hiszen folyamatos volt a küzdelem a pályán, végig fej-fej mellett haladt a két együttes. Ehhez a győzelemhez a szerencse is kellett, mert hozzánk pattant a végén a labda, Marincsák Niki pedig rávetődött. Nagyon jó csapat ellen játszottunk, ezért a saját csapatomnak szeretnék még gratulálni, különösen a múlt heti mérkőzés után, hiszen hibák mindig vannak és lesznek is, de ha van hit, akarat és magabiztosság akkor mindig van esélyed a győzelemre.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!