Kézilabda
Kobela Tamara
A Vasas Óbuda jutott be az MVM Magyar Kupa elődöntőjébe.
Az MVM Magyar Kupa negyeddöntőjének első mérkőzésével nem voltak elégedettek, így most – a másodikon – igyekeznek kihozni magukból a maximumot Varga Brigittáék, amire péntek este lesz lehetőségük, a Vasas Óbuda vendégeként.
A visszavágó következik a Vasas Óbuda ellen.
A tizennégyszeres MVM Magyar Kupa-győztes Vasas Óbudát fogadtuk a sorozat negyeddöntőjének első mérkőzésén.
Játékosunk felidézte a Nyíregyháza elleni mérkőzést, illetve a kupatalálkozóról is szót ejtett, melynek első párharcára szombaton kerül sor a Vasas Óbuda ellen.
A Vasas Óbuda lesz az ellenfelünk a párharc első összecsapásán.
Kettős győzelemmel a Swietelsky-Békéscsaba együttese jutott az elődöntőbe.
Az MVM Magyar Kupa negyeddöntőjének visszavágója következik.
Berkó Lili szeretné, ha megnehezítenénk ellenfelünk dolgát. Az év utolsó meccse következik az MVM Magyar Kupában. December 18-án, 18:00 órakor a Swietelsky-Békéscsaba vendégei leszünk. A találkozót a hunvolley.tv közvetíti.
Háromszettes vereséget szenvedtünk a Swietelsky-Békéscsaba ellen.