Atlétika
dr. Nguyen Anasztázia
A Vasas Óbuda jutott be az MVM Magyar Kupa elődöntőjébe.
A második párharccal folytatódott a negyeddöntő számunkra, ezúttal a Vasas Óbuda élvezhette a hazai pálya előnyeit. Az első találkozót a piros-kékek nyerték 3:0-ra, amellyel nagy lépést tettek a továbbjutás felé.
Mintha az első mérkőzés tovább folytatódott volna, olyan elánnal kezdtek a hazaiak. 8:4-nél Leiszt Máténak máris időt kellett kérnie. A rövid szünet sem törte meg a Vasas Óbuda lendületét, növelte a megszerzett előnyét. 20:13-as állással mehetett bele az első szett végjátékába, ahol már nem volt kérdés, hogy sikerrel indítják az összecsapást.
A második etap legelején állva hagyott minket a Bajnokok Ligájában is szereplő ellenfelünk, 8:1-nél tetemes fórban voltak. A továbbiakban is hasonlóan alakult a szett lefolyása, amit végül 25:12-re nyert a házigazda.
A harmadik játékrészben 10:8-ig tudtunk tartani a lépést a vendégekkel, ám gyorsan ötre nőtt a hátrányunk, majd 19:11-nél nyolcra emelkedett. Innen már nem volt visszaút, és ezt a találkozót is 3:0-ra elveszítve búcsúztunk a kupasorozattól.
MVM Magyar Kupa, negyeddöntő, második mérkőzés
2022. december 16. 19:00, Budapest, Vasas Folyondár Jobb Pálya
Vasas Óbuda‒MTK Budapest 3:0 (-16, -12, -14)
Játékvezetők: Horváth M., Soltész R. (Csarkó E., Nagy D.)
Vasas Óbuda: Kump 7, Bannister 5, Török 8, Skrypak 1, Fricova 15, Abdulazimova 5. Csere: Juhár, Szalai (liberó), Vezsenyi 5, Fábián 1, Papp 4, Jámbor 5.
Vezetőedző: Athanasopoulos Ioannis
MTK Budapest: Varga 4, Asonja 2, Szabó 3, Tatár 2, Briga 4, Costa 8. Csere: Divényi, Weidemann (liberó), Tarr 5, Monteiro 1.
Vezetőedző: Leiszt Máté
Leiszt Máté: ‒ Gratulálok a Vasas Óbuda csapatának a továbbjutáshoz! Mindenkinek boldog ünnepeket kívánok!
Vasas Óbuda–MTK Budapest MVM Magyar Kupa második mérkőzés
Röplabda: „Nagy örömmel fogadtuk a hírt, hogy elindult az építkezés” ‒ Nyári Virág (VIDEÓ)
Röplabda: összesítésben 2-0-ra vezet a Vasas Óbuda a rájátszás negyeddöntőjében (GALÉRIA)
Röplabda: sokkal több van a csapatban, mint amit eddig mutatott (VIDEÓ)
Röplabda: egy hajszálra kerültünk az Extraligás tagság elvesztésétől