Taekwondo
Patakfalvy Luca

Röplabda: könnyen adtuk magunkat, 3:0-s vereség lett a vége (GALÉRIA)

Publikálva: 2022.12.10 Frissítve: 2022.12.10 Röplabda

A tizennégyszeres MVM Magyar Kupa-győztes Vasas Óbudát fogadtuk a sorozat negyeddöntőjének első mérkőzésén.

A találkozó ünnepi pillanatokkal kezdődött, hiszen a Magyar Röplabda Szövetség Berkó Lilinek ítélte meg a 2022-es év női teremröplabda utánpótlás játékosának járó díjat. Az elismerésért járó plakettet Vatai Gabriella, a Magyar Röplabda Szövetség operatív igazgatója adta át játékosunknak.

A díjátadó után kezdetét vette az összecsapás, melyen a vendégek 9:5-ös vezetésénél Leiszt Máténak időt kellett kérnie. Sajnos a rövid szusszanás után sem tudtunk felpörögni, és Török Kata pontjával már tízre nőtt a hátrányunk. A szett végéig tartotta fölényét a piros-kék gárda, és 25:14-re abszolvált is.

A második és harmadik szett is hasonlóan alakult, már rögtön az etapok elején érződött ellenfelünk dominanciája, ami a pontokban is megmutatkozott. Egyik felvonásban sem tudtuk megnehezíteni a Bajnokok Ligájában is szereplő csapat dolgát. A találkozót 3:0-s eredménnyel a Vasas Óbuda nyerte, így nagy lépést tett a továbbjutás felé. A visszavágóra december 16-án kerül sor Pasaréten.

MVM Magyar Kupa, negyeddöntő, első mérkőzés

2022. december 10. 19:00, Budaörs, Illyés-Aramis Sportcsarnok

MTK Budapest‒Vasas Óbuda 0:3 (-14, -13, -14)

Játékvezetők: Ujházi M., Szabó P. (Kovács R., Mezőffy E.)

MTK Budapest: Endrődi, Asonja, Szabó, Tatár, Briga, Costa. Csere: Divényi (liberó) Tarr, Varga.

Vezetőedző: Leiszt Máté

Vasas Óbuda: Bannister, Török, Skrypak, Papp, Fricova, Abdulazimova. Csere: Juhár (liberó), Vezsenyi, Kump, Fábián, Jámbor.

Vezetőedző: Athanasopoulos Ioannis

Leiszt Máté: ‒ Tudtuk, hogy a Vasas Óbuda az esélyese ennek a mérkőzésnek, és pontosan itt veszítettük el ezt a meccset, hogy beletörődtünk ebbe. Ezzel a mentalitással nem jött ki belőlünk az a hőfok, és agresszivitás, ami kellett volna.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!