Atlétika
Krizsán Xénia
Megnyerte a - most indult bajnoki - szezon első mérkőzését csapatunk a Hódmezővásárhely ellen, így szépen sikerült az új szakmai vezető, Simon Nándor debütálása is.
Az Alba Fehérvár NB-I/B-s csapata ellen majd kétszer annyi pontot dobott együttesünk, mint amennyit kapott.
A bravúrral a felsőházi rájátszásba jutott MTK Törökbálint két játékosa is első helyen végzett - egy-egy kategóriában - az MKOSZ által publikált ranglistákon.
Remek formát fut az MTK Törökbálint férfi kosárlabdacsapat, Szarvas Gábor együttese újabb győzelemmel közelít az alapszakasz végéhez.
Az MTK Törökbálint férfi kosárlabdacsapata nagy különbséggel múlta felül, azonos mérleggel rendelkező fővárosi riválisát.
Szoros mérkőzésen, kőkemény harcban, a végletekig izgalmas mérkőzésen van túl az MTK Törökbálint. Férfi kosárlabdázóink szombat este az NB I/B tabellájának éllovasát, a HOYA-PE Veszprém együttesét fogadták, a férfias küzdelem ötpontos vereséggel ért véget.
Az elmúlt két évad bajnoka, a Bonyhádi KSE ellen nyert együttesünk, Törökbálinton.
A TF Budapest elleni, az NB I/B 5. helyért folytatott oda-visszavágós rendszerű párharc első mérkőzésén, idegenben 14 pontos hátrányba került a csapat. Ezt kell ledolgozni a péntek esti visszavágón, és ehhez kéri a gárda a szurkolók segítségét.
Szoros mérkőzésen egyenlített az MTK Törökbálint a feljutásra pályázó Salgótarján ellen. Az alapszakasz bajnoki cím, sajátos módon, pályahátrányt ér: a mindent eldöntő harmadik mérkőzést Nógrádban rendezik.
A győri mérkőzésen megsérült Bódi Ferenc nélkül felálló MTK Törökbálint elvesztette első, rájátszásbéli mérkőzését a tovább erősített, például újabb szerb centert igazoló Salgótarján otthonában. A két győztes meccsig tartó széria második találkozója pénteken lesz, Törökbálinton.
123 | Következő oldal » |
---|