Atlétika
Krizsán Xénia
A győri mérkőzésen megsérült Bódi Ferenc nélkül felálló MTK Törökbálint elvesztette első, rájátszásbéli mérkőzését a tovább erősített, például újabb szerb centert igazoló Salgótarján otthonában. A két győztes meccsig tartó széria második találkozója pénteken lesz, Törökbálinton.
Konecranes-Salgótarjáni KSE - MTK Törökbálint 100-80 (25-15, 26-17, 22-23, 27-25)
Ezen a meccsen nem sikerült azt a játékot mutatni, amit kellett volna. Főleg a két szerb center, Tutus és Dusan Vuletics volt kezelhetetlen, de egyébként is az volt a jellemző, hogy ha bement a gyűrű alá a labda, az biztos salgótarjáni pontokat jelentett. Hiába sikerült a mezőnyből 30 százalékon tartani a hazaiakat (igaz, a Törökbálint is csak 32 százalékos mezőnymutatót jegyezhetett), a palánk alól a dobásaik 70 százaléka kosárral zárult, ha pedig nem, akkor sokszor visszaszedték a saját lepattanójukat, esetleg büntetőt dobhattak belőle. Ráadásul nyolc 2+1-es akciójuk volt, ami lélektanilag is megviselő.
Óriási szükség lesz a szurkolói buzdításra, kérünk minden drukkert, hogy jöjjön el és segítse, űzze, hajtsa a gárdát! A mérkőzés pénteken, 19:00 órakor kezdődik, az 50 ezer forintos, félpályás dobásra 18:50-ig lehet jelentkezni.
– Az első félidőben kicsit túlmisztifikáltuk a tényt, hogy megkezdődött a play-off. A Salgótarján főként a mi hibáinkból tudott érvényesülni – szögezte le Szarvas Gábor, vezetőedző a mérkőzés után. – Annyi történt, hogy 1-0-ra vezet az ellenfél. Dolgozunk azon, hogy kiharcoljuk a harmadik mérkőzést, lehetőség szerint Törökbálinton. Várunk minden szurkolót péntek este hét órakor, nagy szükség lesz a segítségükre!