Taekwondo
Patakfalvy Luca
Három negyednyi küszködés után jött a siker a PVSK ellen.
Az idegenbeli győzelemmel 2-0-ra lezártuk a Békés elleni párharcot.
A BB1.hu készített interjút Bódi Ferenccel, férfi kosárlabdacsapatunk frissen kinevezett vezetőedzőjével.
Váltás után, először ült vezetőedzőként Bódi Ferenc az MTK Törökbálint kispadján, és a csapat alaposan visszavágott a Budapest Honvédnak a két hete elszenvedett vereségért.
Az MTK Törökbálint három játékosának és két edzőjének sem a pihenésről szólt a nyár, hiszen szerepet kaptak különböző korosztályos válogatott csapatoknál.
A magyar kosárlabda egyik zászlóshajós klubjának - a Szolnoki Olaj KK utánpótláscsapatának - legyőzésével, az MTK Törökbálint U20-as együttese, a Székesfehérváron rendezett országos döntőben a legjobb négy közé jutott.
Az MTK Törökbálint csapata, a TF-Budapest legyőzésével jutott az U20-as bajnokság legjobb nyolc csapata közé.
Az alapozás harmadik hetének megkezdése után Spiriev Attila ügyvezető igazgató elmondta, hogy kialakult a játékoskeret és a szakmai stáb, és gőzerővel folyik a munka.
Fantasztikus sikert ért el a Budakeszi Széchenyi Általános Iskola gárdája, a debreceni rendezésű, IV. korcsoportos Diákolimpia Országos Döntőjében. Az MTK Törökbálint utánpótlását biztosító ELITE Basket játékosaira épülő, Bódi Ferenc edzette csapat, egészen a fináléig menetelt, és végül második helyen végzett.
Miután az alapszakaszban az NB I/B Nyugati-csoportjának élén végzett, majd a rájátszásban a legjobb négy közé jutásért - a szezon végére igencsak megerősített Salgótarján ellen - búcsúzni kényszerült, egyetlen cél lebeghetett az MTK Törökbálint kosarasainak szeme előtt, a rájátszás ötödik helyének megszerzése. Jelentjük, a kitűzött cél teljesítve.
12 | Következő oldal » |
---|