Atlétika
Magyari Zoltán
Váltás után, először ült vezetőedzőként Bódi Ferenc az MTK Törökbálint kispadján, és a csapat alaposan visszavágott a Budapest Honvédnak a két hete elszenvedett vereségért.
A klubvezetés döntése nyomán a Honvéd elleni mérkőzésre már nem a korábbi szakmai vezető, Simon Nándor, hanem eddigi segítője, a játékosként magyar bajnok és kupagyőztes, edzőként pedig évek óta az utánpótlásban sikeresen tevékenykedő Bódi Ferenc készítette fel az MTK Törökbálint gárdáját. Simon Nándor továbbra is marad a sportszervezet kötelékében, mert kitűnő szakember, és tudását a klub igyekszik kamatoztatni. A vezetés megítélése szerint az eddigi felemás teljesítmény korántsem csak az ő hibája, de úgy tűnt, hogy új impulzusra van szükség a sikeresebb szereplés érdekében.
A mérkőzést két fiatal, Horváth Barnabás és Máriás Gergely triplájával kezdte a hazai csapat, és bár a Honvéd is hármassal válaszolt, Horváth újabb távoli találata nyomán 9-3-ra vezetett az MTK Törökbálint. Az előny fokozatosan nőtt, az első negyed 26-15-ös hazai vezetéssel zárult.
A második játékrészben elkezdett zárkózni a Honvéd (27-22), de az ifjú Bognár Mátyás két triplája révén ismét tíz fölé nőtt a különbség (33-22). Továbbra is a hazaiak játszottak fölényben, és Jakab Péter hárompontosával már 15 volt közte (45-30). Az utolsó két perc viszont a vendégeké volt, így a félidőben 47-38 volt az állás.
Sok gondunk volt az idei bajnokságban a nagyszünet utáni periódussal, így nem volt megnyugtató, hogy két perc után 49-43-ra feljött a vendégcsapat, de a remekül játszó Bihari Máté 2+1 akciója és Szabó Tibor kosara után ismét tíz fölé nőtt a hazai előny (54-43). Igen jól küzdött együttesünk, működött a védekezés, és a vendégek nem tudták tartani a lépést. Nagy Szabolcs, Boinitzer Dávid és Jakab Péter találataival 66-51-re vezettünk. A játékrész végéhez közeledve a Honvéd edzőjét, Puskás Artúrt, reklamálásért kiküldték a játékvezetők. Helyét Mészáros István (ismertebb nevén Lujó) vette át, de a hazai ostromot ő sem tudta megállítani. Ráadásul, a negyed végét jelző dudaszó előtti pillanatban, Máriás a félpályáról dobott egy „szottyos” kosarat, így húsz fölötti előnnyel várhattuk a záró felvonást (77-55).
A legnagyobb különbség két perccel a vége előtt alakult ki, amikor Dobos Márk találatát követően 28 pontra hízott a hazai fór (92-64).
Igen fontos győzelmet aratott a csapat, amely remélhetően erőt merít a sikerből. Muszáj, mert pénteken a tabella negyedik helyén tanyázó TF-BP otthonába látogatunk. Reméljük, szurkolóink közül minél többen el tudnak jönni a Sport11 Sportcentrumba, a 16:30-kor kezdődő mérkőzésre.
Bódi Ferenc vezetőedző: Semmi különös nem történt. Megnyertünk egy számunkra nagyon fontos mérkőzést, magabiztosan. A győzelmet Simon Nándor kollégámnak ajánlom, akinek sok munkája van ebben.