Tizenhét ponttal nyert a TFSE-MTK Budapest a BKG-Prima Natura Szigetszentmiklós vendégeként a női NB I/A-csoportjában.
A TFSE-MTK Budapest – a papírforma szerint – fölényesen nyert a Soproni Darazsak Sportakadémia vendégeként, az NB I/A-csoport ötödik fordulójában.
Szombaton az első osztályú női kosárlabda-bajnokság ötödik fordulójában a Darazsak Sportakadémia csarnokában lép pályára a TFSE-MTK Budapest együttese. A mérkőzés előtt játékosunk, Király Andrea nyilatkozott röviden a wbasket.hu-nak.
A másodosztályban szereplő MTK-TFSE vezetőedzőjével, Bozsó Ádámmal beszélgettünk az első két fordulót követően.
Az MTK-TFSE 111 pontig jutott a BKG Prima otthonában a másodosztályú bajnokság második fordulójában.
A Női NB I A csoport 4. fordulójában a Vasas Akadémia 69-56-ra múlta felül alakulatunkat.
Nagyon közel voltunk a győzelemhez, de a vendégeknek sikerült jobban a végjáték.
Szoros végjáték után, hosszabbításban három ponttal kikapott az MTK-TFSE a DVTK U23-as együttesétől az NB I/B Piros csoportjának nyitányán.
A TFSE-MTK Budapest kiélezett meccsen, végül hosszabbítás után szenvedett vereséget az Euroliga-szereplő Győr vendégeként.
A TFSE-MTK Budapest hazai pályán 11 ponttal kikapott az Euroliga-szereplő DVTK-tól az első fordulóban.
« Előző oldal | 345678910111213 | Következő oldal » |
---|