Atlétika
Moravcsik Angéla
Szombaton az első osztályú női kosárlabda-bajnokság ötödik fordulójában a Darazsak Sportakadémia csarnokában lép pályára a TFSE-MTK Budapest együttese. A mérkőzés előtt játékosunk, Király Andrea nyilatkozott röviden a wbasket.hu-nak.
– Négy vereséggel kezdtétek az évadot. Miből lehet erőt meríteni egy ilyen szezonkezdés után?
– Igaz, hogy négy vereséggel kezdtünk, de ha megnézzük, hogy milyen csapatokkal játszottunk, akkor nem biztos, hogy ez reális képet ad a valódi csapatpotenciálról. Az első három mérkőzésen egy labdára voltunk a győzelemtől a tavalyi élmezőnyben végzett csapatok ellen, és ezek a találkozók a mi oldalunkra is eldőlhettek volna. A legfájóbb vereség a négy közül a Vasas Akadémia elleni volt, és ilyenkor egyértelműen egymásból tudunk meríteni, mert nagyon jó csapategységünk van és továbbra is motiváljuk egymást, hogy sikerre éhesek maradjunk.
– Az újonc Darazsak Sportakadémia csapatához látogattok, milyennek látod a soproni gárdát? Mi lehet a győzelem kulcsa?
– Hétvégén a Darazsakkal játszunk, amely elképesztően fiatal csapat. Még nekik sem sikerült mérkőzést nyerniük, de szimpatikus gárda tele tehetséges játékosokkal. Nekünk egyértelműen rájuk kell erőltetnünk az akaratunkat, hogy a saját játékstílusunkat tudjuk játszani. Remélem, sikerül egy jobb játékkal megszerezni az első győzelmünket a szezonban.
(Forrás: wbasket.hu, Fotó: FIBA)
Kosárlabda: hullámzó meccsen alulmaradtunk a Magyar Kupa elődöntőjében
Kosárlabda: elkészült a bajnoki alapszakasz menetrendje az NB I/A-csoportban
Kosárlabda: másodszor is legyőzte a Szekszárdot, ötödik a TFSE-MTK Budapest
Kosárlabda: a TFSE-MTK Budapest kettős vereséggel búcsúzott az Európa Kupától