Karate
Hárspataki Gábor
MTK legendárium | 131. rész. Szekrényessy Attila sorozata.
Két finálét is játszott vasárnap Gálfi Dalma.
Klubunk távolugrója, dr. Nguyen Anasztázia bebiztosította olimpiai részvételét, így immáron csak az ötkarikás játékokra összpontosít.
Az MTK Budapest teniszezője, Lukács Vanda a 15 ezres tornákon gyűjtött pontokkal már a 25 ezreseket, hosszútávon pedig a Grand Slam viadalok selejtezőit célozza.
Szombaton tartotta meg tisztújító küldöttgyűlését a Magyar Taekwondo Szövetség. 32 év után mondott le az alapító elnök, Patakfalvy Miklós. A szövetség irányítását dr. Márton Zsolt Krisztián, az MTK Budapest szakosztályvezetője veszi át.
Szombaton az MTK Budapest női teniszezői közül Gálfi Dalma döntőbe jutott Franciaországban, Szabanin Natália és Tóth Amarissa viszont kikapott a budapesti WTA-tornán.
A férfi kardvívók küzdelmeit a tokiói olimpia nyitónapján rendezik: az MTK Budapest klasszisa, Szatmári András az esélyesek között van számon tartva, és olyan forgatókönyv is akad, amely szerint már a negyeddöntőben Szilágyi Áronnal találkozik.
Legalább négy magyar játékos – közülük hárman klubunkat képviselik – szerepel a főtáblán a Hungarian Grand Prix női tenisztornán, melyet a jövő héten rendeznek a Római Teniszakadémián.
Az MTK Tube „Kedvenceink kedvencei” sorozatában röplabdacsapatunk tagjai mondják el, melyik országot szeretik legjobban.
Az MTK Budapest ritmikus gimnasztikázója, az olimpiai felkészülés hajrájában még Izraelben versenyez, aztán megkezdi átállását a tokiói időre.
« Előző oldal | 685686687688689690691692693694695 | Következő oldal » |
---|