Taekwondo
Salim Sharif

Taekwondo

Jelentkezz itt: e-mail: mtktaekwondo@hotmail.com, telefon: +36 1 487 2500

Az MTK taekwondo szakosztálya 1989-ben alakult meg: Patakfalvy Miklós, Európa-bajnok, világbajnoki ezüst- és bronzérmes versenyző-edző döntött úgy, hogy az MTK-ban folytatja sportpályafutását. Vele tartott szinte valamennyi tanítványa, köztük minden idők legeredményesebb magyar taekwondo versenyzője, a kétszeres világ- és Európa-bajnok Engrich Marianna (1964 – 1996), aki 1987-ben elnyerte az „Év női sportolója” kitüntető címet, és aki „mellékesen” kick-boxban is Európa-bajnok volt. Az alapító tagok között volt Fábián Éva világbajnoki ezüstérmes versenyző és Ótott Kovács Lajos Eb bronzérmes sportoló is.

A szakosztályban olyan nagyszerű versenyzők nőttek fel, mint a világbajnoki ötödik helyezett Urbán Balázs (1993, New York), valamint Marosits Tünde (1995, Manila). 1995-ben a dán színekből Magyarországra és szakosztályunkhoz igazolt a két világklasszis Salim fivér, József és Gergely. Salim Gergely 1995-ben Manilában világbajnoki bronzérmet szerzett.

Salim József 2000-ben Patrában az Európa-bajnokságon harmadik helyen végzett, és egyedüli magyarként szerzett kvótát (1999, Stockholm) a sydneyi olimpiai játékokra. Sydneyben nagyszerű teljesítménnyel, de rendkívül balszerencsésen versenyezve (a bronzéremért folyó vigaszági mérkőzésen kézközépcsonttörést szenvedett) végül ötödik lett az 58 kg-os súlycsoportban, és ezzel pontszerző helyen végzett a sportág első hivatalos Olimpiai megjelenésén.

A szakosztályban bontogatta tehetségét a későbbi Európa-bajnoki ezüstérmes és vb ötödik Hórvölgyi Eszter és az Eb ötödik Andrejszki Henrietta is.

A szakosztály versenyzői egy kivételével 2003-ig valamennyi I. osztályú bajnokság összetett csapatversenyét megnyerték.
Fiataljaink meghatározó szerepet játszanak a kadet, a junior korosztályos versenyeken és a gyermekbajnokságokon egyaránt.
A szakosztály tagja a Magyar Taekwondo Szövetségnek, sőt több elnökségi tagot, válogatott edzőt és sportvezetőt adott a sportágnak. A szövetséghez tartozó egyesületek edzőinek jelentős része  is a szakosztályból került ki. Ők – a teljesség igénye nélkül – Fábián Éva, Márton Zsolt, Takács Gábor, Árgyelán Zsolt, Breznai Ágnes, Kiss Tamás, Vágó Ferenc, akik a mai napig a sportág meghatározó személyiségei.

A 2021-es tokiói olimpián klububk sportolója, Salim Omar ötödik helyen végzett.

Klubunk szakosztályvezetője, a Magyar Taekwondo Szövetség elnöke, dr. Márton Zsolt Krisztián.

Gyere hozzánk sportolni!
Facebook
 

 
Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!