Atlétika
Nagy Marcell
A Budapest 2023 Zsivótzky Gyula program szakmai igazgatója latolgatta a budapesti atlétikai világbajnokságon induló MTK-sportolók esélyeit is a Sportrádió Hazafutás című műsorában.
A legendás Loren Seagrave Magyarországra költözik, és a Kiemelt Atlétikai Program gyorsaságfejlesztési szaktanácsadója lesz, mellette 400 gátasunk edzéseit irányítja.
A járványveszély utáni helyzetet elemző sorozatunkban ezúttal a férfi kosárlabdázók kerülnek sorra, vagyis az MTK-ELITE Basket csapata, amely az NB I B erősebbik, úgynevezett Piros csoportjában szerepel. Spiriev Attila, ügyvezető igazgatótól megtudtuk, marad az edző, folyamatos a munka, de a csarnokba még nem térhettek vissza, és azt sem tudják egyelőre, mikor kezdődik a következő szezon.
Megnyerte a - most indult bajnoki - szezon első mérkőzését csapatunk a Hódmezővásárhely ellen, így szépen sikerült az új szakmai vezető, Simon Nándor debütálása is.
Új szakmai vezető ül a kispadon
Spiriev Attila szerint van lehetőség fejleszteni a Gyulai István Memorialt.
Ismét bővül a Gyulai István Memorial - Atlétikai Magyar Nagydíj.
Az alapozás harmadik hetének megkezdése után Spiriev Attila ügyvezető igazgató elmondta, hogy kialakult a játékoskeret és a szakmai stáb, és gőzerővel folyik a munka.
Augusztus 4-én elkezdte a felkészülést az NB I/B küzdelmeire az MTK Törökbálint csapata. Az előttük álló szezon feladatairól és célkitűzéseiről beszélgettünk Spiriev Attila szakosztályvezetővel.
Miután az alapszakaszban az NB I/B Nyugati-csoportjának élén végzett, majd a rájátszásban a legjobb négy közé jutásért - a szezon végére igencsak megerősített Salgótarján ellen - búcsúzni kényszerült, egyetlen cél lebeghetett az MTK Törökbálint kosarasainak szeme előtt, a rájátszás ötödik helyének megszerzése. Jelentjük, a kitűzött cél teljesítve.
123 | Következő oldal » |
---|