Karate
Sterck Laura

Hogyan tovább? – férfi kosárlabda

Publikálva: 2020.06.06 Frissítve: 2020.06.06

A járványveszély utáni helyzetet elemző sorozatunkban ezúttal a férfi kosárlabdázók kerülnek sorra, vagyis az MTK-ELITE Basket csapata, amely az NB I B erősebbik, úgynevezett Piros csoportjában szerepel. Spiriev Attila, ügyvezető igazgatótól megtudtuk, marad az edző, folyamatos a munka, de a csarnokba még nem térhettek vissza, és azt sem tudják egyelőre, mikor kezdődik a következő szezon.

– Szóval hogyan tovább a vírus után?

– A legfontosabb, hogy az alapkoncepció nem változik: légiós nélkül, minél több fiatal játékosnak lehetőséget adva játszunk a következő szezonban is – kezdte Spiriev Attila. – Még nem fejeződtek be a tárgyalások, de a játékosok döntő többsége marad, úgyhogy nagyjából ugyanazt a csapatot láthatja majd a közönség, amelyet a mögöttünk hagyott idényben, ahogy tőlünk megszokhatták, az állandóságra törekszünk. Biztos, hogy az ELITE Baskettől néhány fiatal csatlakozik a felnőtt kerethez, most úgy látjuk, minimum három, de lehet, hogy négy ilyen lesz. Ez nem könnyű út, mert ez az úgynevezett Piros csoport rettenetesen megerősödött az utóbbi időben, a mi költségvetésünk többszöröséből gazdálkodó csapatokkal kell megküzdenünk, úgyhogy vérmes reményeink nem lehetnek, de szisztematikus edzésmunkával igyekszünk a papíron meglévő hátrányunkat amennyire csak lehet, ledolgozni, kiegyenlíteni.

– Nevezhetjük ezt már profibajnokságnak?

– Nálunk nincs senki olyan, aki főállású kosárlabdázó, mindenki munka vagy tanulás mellett foglalkozik a sporttal, beleértve egyébként a csapat vezetőedzőjét, Horváth Balázst is, aki informatikusként dolgozik. És ha már itt tartunk, az is hír, hogy ő marad a csapat élén.

– További egy évre?

– A realitás az, hogy mi mindig egy évre állapodunk meg, de ez nem jelenti azt, hogy csak egyetlen esztendőben gondolkozunk.

– Nálatok hogy sikerült áthidalni a karantén miatti bezártság időszakát?

– Nagyon profin állt a helyzethez a komplett utánpótlásrendszerünk minden résztvevője, a technikai vezetőtől, a sportszervezőtől kezdve az edzőkön át a játékosokig, sőt a kicsik szüleiig. Azonnal kidolgoztunk egy online képzési rendszert, sokszor egyénre szabadott feladatokkal, hiszen különböző élethelyzetben élték át ezt az időszakot a játékosok: a helyszíni edzéslehetőségek megszűntek, mindenkinek otthon kellett elvégezni a munkát. Rendszeresek voltak a videokonferenciák, folyamatosan kaptuk a visszajelzéseket, oda-vissza kommunikáció zajlott. Ez nyilván nem ugyanaz, mintha minden a normál kerékvágásban zajlott volna, de úgy érzem, a lehetőségekhez képest a lehető legtöbbet tudtuk kihozni ebből az időszakból. Lehetett növelni az erőt, a ruganyosságot, nagyon sok olyan egyéni fejlesztésre került sor, amilyenre amúgy kevesebb idő jut, pontosan azért, mert nem profi játékosaink vannak, eddig a napi egy edzésbe kellett belesűríteni mindent. Még egyszer mondom, ez nem ugyanaz, mint a normál munka, de nem a nulláról kell felépíteni a srácokat. Az edzések folyamatosan zajlanak, július eleje lesz majd a tényleges pihenés időszaka, akkor is csak maximum egy-két hét.

– A Törökbálinti Sportközpontba visszatérhettetek már?

– Részbeni korlátozásfeloldás történt május közepén, visszatérhetett kis csoportokban az aerobik, a fitnesz, mi egyelőre nem. A kinti edzések maradnak, augusztus harmadikán kezdjük az alapozást. A bajnokság indulásának pontos időpontját még nem tudjuk, a szövetség nem írta ki, a hírek szerint később kezdünk, mint szoktunk.

Ezt olvastad már?

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!