Atlétika
Nagy Marcell
Negyedóra után tízgólos hátrányba kerültünk, ami a félidőre tovább nőtt, a második játékrészben összekaptuk ugyan magunkat és szépítettünk a különbségen, de a végén ismét ellenfelünk akarata érvényesült.
A listavezető otthonában az a cél, hogy méltó ellenfelei legyünk a többszörös BL-győztesnek.
Új játékosunk, Ferenczy Fruzsina és vezetőedzőnk, Vágó Attila állt kameránk elé a mérkőzést követően, és a közel egy hónapig tartó szünet teendőiről is beszéltek.
Sikerült amit elterveztünk, remek meccset játszottunk hazai pályán.
Szőke Szonja szerint az előző forduló sikerének kulcsa az volt, hogy minden utasítást betartottak, csütörtökön a Győr ellen pedig nem feltartott kezekkel fognak pályára lépni.
Csütörtökön a Győri Audi ETO KC látogat hozzánk.
A két hiányzó irányító nélkül igazi csapatként nyertek az U19-esek.
Már az első félidőben tíz gól volt a hátrányunk, a második etapot viszont szorossá tudtuk tenni.
A védekezésünk alapembere arról mesélt, hogyan sikerült a szombaton elveszített találkozót feldolgoznia a csapatnak, illetve, hogy milyen céljaik vannak a győri meccsen.
A következő két mérkőzés kiváló lehetőséget biztosít arra, hogy a saját játékunkat pontosítsuk, téthelyzetben gyakorolhassunk.
123456 | Következő oldal » |
---|