Taekwondo
Salim Sharif
Fiatal teniszezőnk, Piros Zsombor a DIGI Sport műsorában beszélt céljairól.
Női kosárlabdacsapatunk kikapott hazai pályán, így az együttes a nyolcadik helyen fejezte be a szezont.
Az MTK Budapest cselgáncsozója, Tóth Krisztián hatalmasat küzdve bronzérmet szerzett a lisszaboni Európa-bajnokságon, mely a klub történetében a nyolcvanegyedik.
MTK legendárium | 107. rész. Szekrényessy Attila sorozata.
Fogalma sincs, hogy a három testőr közé befért volna-e a vívótudásával, Yoda mester viszont tényleg erőt adott neki. Tokióba éremesélyesként utazik Szatmári András, klubunk világ- és Európa-bajnok kardozója, aki az ötkarikás álmairól, a pszichológia fontosságáról, érzelmesebb oldaláról, valamint az édes teherről mesélt a Sport’s Life honlapjának.
Taekwondoszakosztályunk elnökével, Patakfalvy Miklóssal beszélgettünk az Európa-bajnokság sikereiről.
Az MTK Budapest ritmikus gimnasztikázója, Pigniczki Fanni összetettben a nyolcadik helyen zárta a taskenti világkupaversenyt, és újabb lépést tett az olimpiai kvalifikáció irányába.
A HPCL negyedik játéknapján először fővárosi ellenfelünkkel mérkőzünk meg, majd a DVSC esportolóit látjuk vendégül.
Az MTK Tube sorozatában kézilabdacsapatunk tagjai, Kürthi Laura, Golovin Vlagyimir, Rutka Péter, Paál László, Bujdosó-Gerháth Fanni, Dakos, Noémi, Ferenczy Petra, Pelczéder Orsolya, Marincsák Nikolett, Juhász Eszter, Sallai Nikolett, Pál Tamara, Suba Sára és Győri Barbara mondja el, mi a kedvenc időtöltése.
Július közepéig, a wimbledoni tenisztorna végéig biztosan Veronyika Kugyermetova lesz Timi párostársa, de elképzelhető, hogy a magyar, orosz duó hosszabb távon is együtt játszik.
« Előző oldal | 729730731732733734735736737738739 | Következő oldal » |
---|