Kajak-kenu
Opavszky Márk
A klub elnöke értékelte a tavalyi esztendőt, és megfogalmazta terveit, várakozásait az idei évvel kapcsolatban.
Az MTK Budapest cselgáncsozójának, Gőz Rolandnak remekül indult a tavalyi év, halmozta a sikereket, jó formában dzsúdózott, azonban ezt követően nézeteltérése akadt a szövetséggel, ami megtörte a lendületét. Nyáron így is tudott nyerni Kínában az Universiadén, decemberben pedig rangos díjra is jelölték. Roli a szoljon.hu-nak adott interjút.
Szakosztályunk vezetője értékelte a 2023-as esztendőt.
Amerikai hírességeket kedvelnek a legjobban röplabdázóink.
Még változatosabb felkészülésre lesz szüksége a világbajnok kardvívó Szatmári Andrásnak 2024-ben. Az olimpiai bronzérmes, világ- és Európa-bajnok sportoló az InfoRádiónak arról is beszélt, hogy a most lezárult évben komoly eredményeket ért el egyéniben és a magyar csapat tagjaként is.
Remek formában kezdte a 2023-as versenyszezont, a nagy nemzetközi megmérettetéseken azonban nem volt szerencséje Galambos Péternek. Kétszeres Európa-bajnok evezősünk könnyűsúlyú egypárban világbajnoki ötödik hellyel zárta a szezont. Az év evezősének választott sportoló az idény tanulságai mellett 2024-es terveiről is mesélt, fókuszban a hazai rendezésű Európa-bajnoksággal és az apasággal.
Csapatunk tagjai életük legnagyobb vágyát osztották meg velünk.
Az MTK Budapest cselgáncsszakosztálya a BHSE mögött a második helyen végzett a 2023-as egyesületek közötti rangsorban.
Sportolónk második ötkarikás játékára készülhet.
Január 12-én rendezzük az első versenyt 2024-ben.
« Előző oldal | 230231232233234235236237238239240 | Következő oldal » |
---|