Ritmikus gimnasztika
Pigniczki Fanni
A népes mezőnyből is kitűntek kék-fehér tehetségeink.
Az MTK-TFSE a BKG Prima Szigetszentmiklós II. csapatával találkozik a legjobb nyolc között a másodosztály rájátszásában. Vezetőedzőnket, Bozsó Ádámot kérdeztük az összecsapás előtt.
Az MTK-alapító, Szekrényessy Kálmán élete. „Szekrényessy Kálmán szerelmei”
„A füredi Anna-bálon kezdetű dal születése.” 4. rész.
Vasárnap két teniszezőnk is döntőt játszott. Fucsovics Márton egyesben a bukaresti ATP-tornán, míg Babos Tímea a roueni WTA-versenyen párosban játszott finálét.
A létesítmény nemcsak szép lesz, de óriási zöld területtel és innovációs technológiával látjuk el, ráadásul ez az építmény lesz az, amelyik a legtöbb MTK-sportoló mindennapi felkészülését fogja segíteni.
A Szente Dóra Rebeka, Bagdács Szonja duó nagyszerűen versenyezve a dobogó legfelső fokára állhatott.
Somody Soma népes mezőnyben szerzett aranyérmet a hazai válogatón.
A TFSE-MTK Budapest női kosárlabdacsapata otthon kapott ki a Vasas Akadémiától az élvonal 5-8. helyért zajló párharcának első meccsén.
A félidőben még a piros-kékek vezettek, ám a második játékrészben mi domináltunk, és ezúttal a végjáték is remekül sikerült.
Tizenkilenc éves dzsúdósunk, Gábor Áron (-66 kg) pontszerző helyen végzett az olaszországi korosztályos Ek-viadalon.
« Előző oldal | 179180181182183184185186187188189 | Következő oldal » |
---|