Atlétika
Krizsán Xénia
Az MTK Budapest ritmikus gimnasztikázója, Pigniczki Fanni három szerrel is fináléba került a taskenti világkupaversenyen.
Klasszisunk, Tóth Krisztián (-90 kg) felemás érzésekkel nyilatkozott az elveszített Európa-bajnoki döntőt követően, pályafutása második Eb-ezüstérmét megszerezve.
Az NB I/B rájátszásában szereplő MTK-TFSE 20 ponttal nyert Szigetszentmiklóson, a BKG második csapatának otthonában, viszont összesítésben sajnos 10 ponttal alulmaradtak a mieink a legjobb nyolc között.
Vágó Attila és Pocztenyik Luca a szombati DVSC SCHAEFFLER meccset elemezte, illetve kitértek a Dunaújváros elleni ütközetre is, amit jövő héten játszik csapatunk.
Galambos Péter nem sokkal maradt le a dobogóról a hazai kontinensviadalon.
Jól sikerült az idény első megméretése.
Szakosztályvezetőnk az alapkő letétele óta figyelemmel kíséri az MTK Sportpark építési folyamatait. A szerkezetkész épületben már körvonalazódik, hol kap helyet a röplabdapálya.
Dupla hosszabbításos, maratoni mérkőzés végén a TFSE-MTK Budapest öt ponttal alulmaradt a harmadik meccsen a Vasassal szemben, így a mieink a hetedik helyért folytatják az NB I/A-csoport rájátszásában.
Olimpiai bronzérmes klasszisunk, Tóth Krisztián (-90 kg) a döntőig menetelt a zágrábi Eb-n, és pályafutása során másodszor lett ezüstérmes a kontinensviadalon.
A bajnokság 20. fordulójában a K&H liga élvonalához tartozó DVSC SCAHEFFLER csapatát láttuk vendégül, jól kezdtünk, de 36-27-es vereséget szenvedtünk.
« Előző oldal | 175176177178179180181182183184185 | Következő oldal » |
---|