Karate
Hárspataki Gábor
Második csapatunk 39 ponttal nyert a pécsi visszavágón az NB I/B rájátszásában.
Szabó Fannival a soraiban felálló magyar női 3x3-as kosárlabda-válogatott kikapott Egyiptomtól a hongkongi olimpiai selejtezőtorna csoportkörének harmadik fordulójában, ezzel együtt továbbjutott az elődöntőbe.
A márciusi Szökkenő vándorban a közelgő, budapesti ritmikus gimnasztika Európa-bajnokságra fókuszáltak. Klubunk kiválósága a verseny előtti sminkelési szokásaiba avatott be minket, illetve az általa viselt dresszeket is megmutatta.
Június 24-28. között a városmajori csarnokunkban szervezzük a foglalkozásokat.
Piros Zsombor bejutott a négy közé a spliti Challenger-versenyen, míg a Nagy Adriennel felálló női válogatott legyőzte Svédországot a Billie Jean King-kupa helyosztóján.
A hongkongi 3×3-as olimpiai selejtezőn magabiztosan nyerte második mérkőzését is a magyar válogatott.
Nagyszerű evezősünk, Galambos Péter az InfoStartnak nyilatkozott a közelgő szegedi Európa-bajnokságról és olimpiai kvalifikációs versenyről.
Rijádban bizonyíthat világversenyen a kadet és junior korosztály.
Május elejéig kedvezményesen lehet regisztrálni a 6-14 éves gyerekeket az MTK Budapest nyári táborára. Olvassátok, beszéljétek meg, döntsetek, jelentkezzetek!
A Moyra-Budaörs Handball csapata ellen gyakorolhattunk.
« Előző oldal | 184185186187188189190191192193194 | Következő oldal » |
---|