Hírek

Vívás 2014.11.20 Schmitt Pált választották a Nemzet Sportolójának

Schmitt Pált választották a Nemzet Sportolójának Schmitt Pált, a Magyar Olimpiai Bizottság tiszteletbeli elnökét, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagját választották a Nemzet Sportolói új, 12. tagnak. A Nemzet Sportolóinak javaslatáról a Kormány dönt.

Vívás 2014.11.16 Második és harmadik helyezés a válogatókon

Második és harmadik helyezés a válogatókon Egész nap csupán egy vereséget szenvedett, azt is a döntőben: Mihalik Nóra a második helyen végzett a nők juniorviadalán. Ugyancsak nyolc győzelmet szerzett a férfiaknál Kovács István, balszerencséjére ő az elődöntőben botlott. Itt hét MTK-s lépett pástra.

Vívás 2014.11.10 Tévésztár a páston

Tévésztár a páston MTK-s dobogóbérlet a felnőtt női kardozók tájékoztató viadalán, melyet a Vasas rendezett. A 22 induló között négy versenyző állt rajthoz az egyesületből. Márton Anna, a MOB Utánpótlás magazinjának új műsorvezetője hibátlan mérleggel brillírozott. Garam végzett a második helyen. MTK-s csak MTK-stól szenvedett vereséget, egy esettől eltekintve, hiszen Gárdos és Mihalik is klubtársa ellen búcsúzott.

Vívás 2014.11.03 Robog a vívószezon is

Robog a vívószezon is A középmezőnyben végeztek az MTK versenyzői a Vasas által rendezett hétvégi válogatókon. A legjobb helyezést a kadet Rajkai Boldizsár érte el, kilencedik lett.

Vívás 2014.10.27 Második lett a női junior kardcsapat a Világkupán

Második lett a női junior kardcsapat a Világkupán A görög, az olasz és a mexikói együttest is verve végzett az MTK-s vívónőkkel tűzdelt magyar junior kard-válogatott a Lengyelországban rendezett Világkupa viadalon. A férfiak Bulgáriában már korán összeakaszkodtak az olaszokkal, ám utána három szép győzelmet gyűjtöttek be a helyosztókon. Közöljük a honi korosztályos versenyek eredményeit is.

Vívás 2014.10.26 Műsorvezető lett a kiváló vívóból (VIDEÓ)

Műsorvezető lett a kiváló vívóból (VIDEÓ) Márton Anna az MTK egyik legnagyobb ígérete.

Vívás 2014.10.25 MTK kardozók világszerte

MTK kardozók világszerte Korosztályos viadalokon jeleskedtek a fegyvernem képviselői Debrecentől, Plovdivon át Sosnowiecig.

Vívás 2014.10.20 Ezüstpenge

Ezüstpenge Egész napi lehengerlő vívás után második helyen végzett Márton Anna a Vasas egyéni kard válogatóján. Az egyenes kiesése szakaszban maximum nyolc találatig jutottak ellenfelei. A fináléban egy tussal maradt alul. A vigaszágon harcolta ki Garam Nóra az elődöntőbe jutást, aki végül bronzérmes lett. Gárdos Judit a 7., Mihalik Nóra a 9. lett. A férfiak kadet válogatóján Rajkai Boldizsár villogott és a harmadik helyen végzett.

Vívás 2014.10.07 Nehéz helyzetben a magyar vívás

Nehéz helyzetben a magyar vívás Megtiszteltetésként értékelte szövetségi kapitányi felkérését Udvarhelyi Gábor, az MTK vívószakosztályának vezetőedzője. A magyar sport egyik sikerágazatát valóban halhatatlan mesterek fémjelezték és tették innovatív mentalitásukkal világvezetővé. Mostanság erősebb a gazdasági háttér, viszont odaveszett a tudásfölény. Nem egyszerű a helyzet.

Vívás 2014.10.01 Udvarhelyi Gábor megtiszteltetésnek tartja a felkérést

Udvarhelyi Gábor megtiszteltetésnek tartja a felkérést Sajtótájékoztatót tartott a szövetség, melyen hivatalosan is bejelentették, hogy az MTK vezetőedzője lesz a szövetségi kapitány, de ismertették a vezetőedzők, edzők névsorát is, melyben helyet kapott az olimpiai és világbajnok Pézsa Tibor is, aki szintén az MTK edzője.

« Előző oldal 9101112131415 Következő oldal »
Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!