Kézilabda
Dakos Noémi
Gőzerővel készül az előttünk álló szezonra az MTK Budapest női röplabdacsapata.
Hiába a hősies küzdelem, nem tudta borítani a papírformát az MTK Budapest női röplabdacsapata.
Vasárnap már az életben maradás a tét.
A történelem ismétli önmagát: indul a rájátszás, irány Jászberény!
Szerdán, Békéscsabán kezdődik a negyeddöntők sora az élvonalbeli női bajnokságban és hamarosan az MTK Budapest is megkezdi szereplését a rájátszásban. A negyeddöntők kapcsán a hunvolley.hu oldal vállalkozott előzetes esélylatolgatásra.
Két ponttal távozott a Városmajorból a Jászberény.
Előbb Békéscsabára látogat, majd a Jászberényt fogadja az MTK Budapest női röplabdacsapata.
Otthon tartotta a három pontot a JRK.
A női röplabda NB I rájátszásában az MTK Budapest a Jászberény otthonában lépett pályára a negyeddöntő harmadik mérkőzésén. A kék-fehérek ezúttal sajnos nem tudták megnehezíteni a JRK dolgát, így az ötödik helyért játszhatnak majd.
A női röplabda NB I rájátszásában, a negyedöntő második mérkőzésén az MTK Budapest a Jászberényi RK-t látta vendégül. Az első meccsen elszenvedett vereség után a kék-fehérek ezúttal visszavágtak ellenfelüknek, akikkel pénteken újra megmérkőznek a négy közé jutásért.
123 | Következő oldal » |
---|