Kézilabda
Poczetnyik Luca
A TFSE-MTK női kosarasai már hetek óta készülnek az előszezonra, mely ezen a héten kezdetét veszi több edzőmérkőzéssel és két tornával.
Vezetőedzőnk a lányok jelenlegi állapotába és a nyári felkészülési programba avatott be minket.
Az elején a fizikai terhelésen van a hangsúly, de hamar főszerepet kap a labda is az edzéseken.
Bene Róberttel az alapozásból eltelt hetekről, az eddig lejátszott edzőmérkőzésekről, illetve a csapat összetételéről beszélgettünk.
Különleges helyen köszöntötték a világbajnok női és férfi kardcsapat tagjait, köztük egyesületünk klasszisát, Szatmári Andrást.
Mindkét szakág gőzerővel edz a hazai rendezésű eseményre.
Iráni, izraeli, ukrán, szlovák és román versenyzők társaságában kezdte meg felkészülését az októberi, budapesti karate-világbajnokságra a magyar válogatott küzdelmi (kumite) szakágának bő kerete.
Új igazolásunk egy héttel később csatlakozott ugyan csapatunkhoz, de a pályán és azon kívül is könnyen megy számára a beilleszkedés.
Játékosunk az első két hét edzései mellett a két felkészülési találkozón tapasztaltakról mesélt, illetve csapatkapitányként kitért arra is, hogyan sikerül az új igazolásoknak a beilleszkedés.
Fekete Bozsana és Szőke Szonja az első benyomásaikat osztották meg velünk.
123 | Következő oldal » |
---|