Atlétika
Diósi-Moravcsik Angéla
A DVSC eSport együttesét – Kiss Ákos góljával – 1-0-ra győztük le a döntőben.
A HPCL Magyar Kupa döntőjébe jutottunk, miután a legjobb négy között legyőztük a Genesis Gaming együttesét. A bajnokságban azonban nem szereztünk pontot, így négypontos hátránnyal állunk, két mérkőzéssel a vége előtt.
Négy találkozóval a vége előtt két ponttal vezetünk a második helyezett Puskás Akadémia eSport előtt, amikor a Genesis Gaming mellett a DVSC eSport együttesével mérkőzünk meg vasárnap este. Előbbivel kétszer is, hiszen a HPCL Magyar Kupa döntőjébe kerüléséért is ellenük lépünk pályára.
A Vasas SC Sportbusz legyőzését követően, szoros összecsapáson szenvedtünk vereséget.
Csapatunk továbbjutott a HPCL Magyar Kupából, a bajnokságban viszont mindössze egy pontot tudott szerezni.
Esport csapatunk a HPCL-ben és a Magyar Kupában is pályára lép vasárnap este.
Esport csapatunk a DVSC ellen nyíeretlen maradt.
Csapatunk a DVSC Esport ellen lép pályára vasárnap a magyar bajnokságban.
Az I. DIGI eSport FIFA Pro Clubs Kupa „A" csoportjában az élen végeztünk.