Kézilabda
Fekete Bozsana
Négy találkozóval a vége előtt két ponttal vezetünk a második helyezett Puskás Akadémia eSport előtt, amikor a Genesis Gaming mellett a DVSC eSport együttesével mérkőzünk meg vasárnap este. Előbbivel kétszer is, hiszen a HPCL Magyar Kupa döntőjébe kerüléséért is ellenük lépünk pályára.
Június 6-án folytatódik a Magyar Pro Clubs Bajnokság (HPCL), ahol az élről várhatjuk a tízedik játéknapot. Múlt héten szerzett négy pontunknak köszönhetően ráadásul növelni tudtuk előnyünket az első helyen.
HPCL Magyar Kupa (ötödik kör)
A találkozókat ITT nézhetik meg élőben az alábbi időpontokban.
MTK Budapest esport–Genesis Gaming 19:30
A HPCL Magyar Kupa elődöntőjében Batikék szintén a Genesis Gaming gárdájával mérkőznek meg, ahol a döntőbe kerülés a tét.
HPCL 19-20. forduló
DVSC eSport–MTK Budapest esport 20:00
Debreceni riválisunk az egyedüli, aki ellen nem tudtunk gólt szerezni a márciusban kezdődött idényben, hiszen az odavágón 1-0-s vereséget szenvedtünk.
MTK Budapest esport–Genesis Gaming 20:30
Vetélytársunk nem fogja megkönnyíteni dolgunkat, hiszen a Genesis Gaming többek között a Puskás Akadémia esportolóit is le tudta győzni ebben a kiírásban. Az élvonal meglepetéscsapatának még a dobogós helyek megszerzése is reális, hiszen mindössze három egységnyire tartózkodnak a harmadik pozíciótól.
Szakosztályunk támogatója: