Atlétika
Szabó Beatrix
A Vasas SC Sportbusz legyőzését követően, szoros összecsapáson szenvedtünk vereséget.
HPCL I. osztály:
7-8. forduló
A Magyar Pro Clubs Bajnokság (HPCL) negyedik játéknapján célunk az élmezőnyben lévő tagságunk biztosítása volt.
MTK Budapest esport–Vasas SC Sportbusz 3-1
A vendégegyüttes szerezte meg a vezetést a 14. percben, sarokrúgást követően. A találatot öngólnak könyvelték el, miután védőnk lábát érintette utoljára a játékszer.
Az angyalföldiek – vezetésüket követően – komoly helyzetet hibáztak el, amit a 35. percben ki is használtunk, gólunk így egyenlítést ért.
A térfélcserét követően Hajdú két alkalommal is beköszönt. Remek formában lévő játékosunk ismét duplázni tudott.
MTK Budapest esport–DVSC Esport-Grandcasino.hu 0-1
A találkozó sorsát Mónus gólja döntötte el, akinek átlövése a 17. játékpercben talált utat kapunkba. Védekező harmadunkban vesztettük el a játékszert, és a vendégek szélsője értékesíteni tudta.
A második félidőre szerkezetet váltottunk, és támadóbb felfogásban léptünk ki a virtuális pályára. Több lehetőséget tudtunk kialakítani, ez a fölény azonban gólban nem mutatkozott meg.
A tabellán jelenleg a negyedik helyet foglaljuk el nyolc mérkőzést követően.
Szakosztályunk támogatója: