Atlétika
Nagy Marcell

Két sorozatban kell helytállni

Publikálva: 2020.04.19 Frissítve: 2020.04.19 eSport

Esport csapatunk a HPCL-ben és a Magyar Kupában is pályára lép vasárnap este.

Két sorozatban kell helytállni
A HPCL Magyar Kupa harmadik körében az ellenfelünk az a DVSC Esport, velük két hete összecsaptunk már a bajnokságban. Akkor a két találkozón mindössze egy pontot sikerült szereznünk. Az első meccsen elszenvedett 3-1-es vereséget követően a visszavágón döntetlent tudtunk elérni. A találkozó 20:45-kor kezdődik és az Esport1 Twitch csatornáján élőben megtekinthető.

A bajnokság ötödik fordulójában a hatodik helyezett Team Plague ellen mérkőzünk. Mindkét csapat 13 ponttal áll, a gólkülönbség is megegyezik, mindössze a több lőtt gól miatt áll előttünk vetélytársunk. 

Team Plague a New Hungary utódja, akik éveken kerezstül a liga elitjébe tartoztak. Ők az egyedüli csapat, akik két alkalommal képesek voltak első helyen végezni a sorozatban, amellyel rekorderek a liga történetében. 

A két összecsapást 21:15-től, illetve 21:45-től közvetítjük a szakosztály YouTube csatornáján. 

Esport szakoszályunk támogatója:


 

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!